Bioinformatikus, és igen sokoldalú fiam idei ajándéka: Függőleges címmel nagyszerű novellával lepett meg. Apám, szegény, az én novelláimat sajnos már nem olvashatta.
Második kötetemben már ott az ajánlás: „Apámnak és fiamnak”. Most, a tizennegyedikben (Nélküled, veled) ezt írom: „Kötődöm hozzátok, kapaszkodom belétek, fogom a kezeteket. És vágyom is, Apa, hogy a tőled kapott örökséget Fiamnak továbbadhassam.
Gazdag örökség ez? Hiszem, hogy az. Fiam most – örömteljes nekibuzdulás – családfát készít. Sajátságos, huszadik századi magyar sors: ti ketten nem ismerhettétek egymást. Más kérdés, hogy te már hetvenéves lettél volna, ha megéred unokád születését. De nem lehettél hetvenéves. Hatvan sem, ötven sem, negyven sem. A krisztusi kor küszöbén, harminckét évesen haltál meg, ’valahol Oroszországban’… Ami biztos, a voronyezsi áttörésnél. Ott elszakadt a film…
Akartad az életet, akarták a halálod.
Nélküled, veled… Igen, Apámnak írok leveleket, vele beszélgetek ebben a kötetben. Mesélek neki rólunk, az itt maradottakról. Megmaradottakról. A beteljesületlen vágyról, bárcsak mondhattad volna: „Vigyázz magadra, Kisfiam”. Bárcsak mondhattam volna: „Vigyázz magadra, Apa.”
Marci fiammal mondhatjuk egymásnak. Vele végre megélhettem az apa-fiú kapcsolatot. Apaoldalról.
Mi ketten – jó pár éve 
Márton Münz, PhD, Senior Scientist, Computational Biology