Tudta ezt a velencei érett reneszánsz egyik óriása, Tiziano Vecellio is, akinek nagy tehetsége volt a festészethez, emellett legalább ekkora tehetsége az élethez is. Tudott festeni, és tudta, kiket kell megfestenie. 1523-ban, Augsburgban például két egész alakú portrét készített V. Károly császárról. Az ottani udvar tagjairól is festett nagyszerű portrékat. Csoda-e, ha udvari festő lett, államtanácsos, palotagróf, aranysarkantyús lovag, egy személyben.
Fényűző életet élt velencei palotájában. Futotta erre, koronás mecénásai, mai szóval szponzorai voltak. Károlytól évi 200 scudót kapott, és a spanyol II. Fülöp sem akart lemaradni német „kollégájától” – ő is ekkora summát juttatott neki, ugyancsak évről évre. Egyik remekét, Urbinói Vénuszát pedig az urbinói herceg megrendelésére festette, 1538-ban, Velencében. Szívesen látott vendége volt a ferrarai és a mantovai udvaroknak is.
Urbinói Vénusz – Uffizi Képtár
Életrajzírói vonzó férfinak és jó társalgónak festették le. Giorgio Vasari például ezt írta róla: „…mindig egészséges volt és oly boldog, mint kevés mester az ő szakmájában: az ég csupa szerencsét és áldást adott neki. Velencei házában látni lehetett minden fejedelmet, tudóst és kiváló személyt, aki ez idő tájt a városba jött vagy itt élt; mert ő nemcsak a művészetben volt nagyszerű, hanem szeretetreméltó, jó modorú, szelíd erkölcsű és viselkedésű ember is…”
445 éve, 1556. augusztus 27-én halt meg, a pestisjárvány vitte el.
Az idős mester – Önarckép, 1567