Egyszer már megemlítettem e blogban ezt a történetet. Most csak röviden felidézem, elszorult szívvel egy nem akármilyen „kerek” születésnap kapcsán.
Tél volt, sok éve. Kettős interjúm a Duna közeli elegáns kávéházban. A Rádió- és Televízióújság kért fel rá – egymillió háromszázezres példányszám, nem semmi. Partnereim a két sztárbemondó: Takács Marika és Tamási Eszter…
Fiatal riporter voltam, drukkoltam rendesen. Volt is miért, hamar kiderült. Marika a közelben lakott, a kisbabájától csak viszonylag rövid időre tudott elszakadni. Előbb ő érkezett, vele kezdtük a beszélgetést. A többi asztaltól mindenki ránk figyelt. Marikát legkevésbé sem zavarta ez a felfokozott figyelem, volt már benne része ezeregy alkalommal. Hanem én! Kegyetlen nagy zavarba jöttem.
A helyzet még inkább fokozódott, amikor végre befutott Eszter. Sietett az asztalunkhoz, nyomában egy izgatott hölgy rohant, a gyönyörű bundáját vitte volna a ruhatárba. Én épphogy csak lesegíthettem, amikor ő szinte kitépte a kezemből. Órányit beszélgettünk, ők ketten fesztelenül, magam feszülten. Pulzusom az egekben. Nem volt ugyanis elég, Ő hírességük közelsége, mindvégig amiatt is izgultam: meglesz-e a diskurzus végén az a csodabunda?
Hát persze, hogy megvolt!
Az interjú megjelent, dicsérték.
A drága Eszter ma lenne nyolcvanöt éves.