Esik eső csendesen… vagy nem is olyan csendesen. De esik! Dubajban járok egy híradás nyomán, így a nyár derekán. Régóta vágyom oda, ám ezek a piszkos anyagiak… Ezúttal viszont nem számítanak, virtuális a kiruccanás, jobb, ha előre tisztázom, mielőtt rám zúdulna az irigység, olyan mennyiségben, ahogyan ez nemrég Dubajban megtörtént, ahol fölszakadtak a felhők, és megállíthatatlanul jött az égi áldás.
Finoman szólva, ez az állapot, mármint a monszunszerű felhőszakadás nem túl gyakori arrafelé, annyira nem, hogy feltehetőleg most történhetett először. Ilyentájt Dubajban 40 foknál is többet mutatnak a hőmérők. Ez ott a nyári sztenderd. Engem amúgy nem riasztott el ettől a virtuális utamtól, mert az elmúlt nyarakon, leginkább e mostanin, hozzászokhattam az ilyesmihez. Mondhatni szinte tökéletesen akklimatizálódtam, mi ez nekem.
Így hát az utolsó cseppig kiélvezhetem az említett égszakadást, azt, hogy „eláztatott egy forgalmas sztrádát, s ez még nem elég: vízátfolyások is keletkeztek, valóságos vízesések jelentek meg az út szélén”.
A felhők elektromos töltésének megváltoztatását végző, dróntechnológiát használó szisztémát sok-sok pénzért brit kutatók dolgozták ki a Readingi Egyetemen – miközben ott nyilván szakadatlanul ömlött a hagyományos, eredeti angol eső.
Megmondom, igencsak föllelkesültem a művi úton keletkezett, de nyilvánvalóan valódi eső hírére. Elsőre ugyan tamáskodtam kicsit, a művelethez érkeznek-e majd elegendő számban felhők Dubaj fölé, ám aztán a projektvezető Maarten Ambaum professzor, azt nyilatkozta a BBC-nek: van elég felhő arrafelé ahhoz, hogy az esőnek kedvező feltételeket teremtsenek.
Ez megnyugtatott. Ihaj, Dubaj, mit nekem ez az itthoni 37 fok!
