Egy napom

Arra ébredtem ma, hogy szállingózik a hó. Holnap már március lesz, erőlködik a tél, gondoltam, kínlódj csak, öregem, akkor is küszöbön a tavasz. Erre föl, nyilván sértődötten, nagy pelyhekben folytatta. Hamar fehér lett minden, de délre elolvadt ez is.

Hírek, híradó reggel. Ukrajna, romok, családok menekülőben. Rettenet.

Sétám, Millával. Rosszkedvű, mint mindig, ha látja-érzi, hogy feszült vagyok.

Gábor barátom egy linket küld, podcast, ajánlja: érdemes megnéznem-meghallgatnom. A nemzetbiztonsági elemző Buda Péterrel beszélget Friderikusz Sándor. A világról, különös tekintettel a lehetséges jövőről, a borzasztó aktualitás kapcsán. Buda lenyűgöző, sokat tud, sőt, az a benyomásom, mindent. Bámulom, tisztelem – és percről percre egyre szomorúbb leszek. Megtudom: nagyjából vége a régi világrendnek, sajnálom, volt ugyan számos hibája, mégis, helyette mostantól példátlan világrendetlenség következik.

Bornai Tiborhoz menekülök. Nem először, s meglehet, nem is utoljára. Ezúttal A repülő ember című dalához.

A repülő ember

A repülő ember rájött egy szép napon,
hogy lazán a város fölött lebeg.
Maga se tudta, mit hogyan és mért csinál,
csak érezte, nem vonzza a tömeg.

Úszott a szélben és valamit énekelt,
sohasem volt még ilyen szabad.
Örült, hogy fentről látja a dolgokat,
és úgy döntött, ha már fent van, hát fent is marad.

Egyikünk szárnyal,
és mi, többiek
nem értjük, mért vagyunk
ennyire nehezek.
Ha kérhetne bármit,
csak azt mondaná,
ha látjuk, hogy fent repül,
ne haragudjunk rá.

Amikor észrevették, hogy nem madár,
volt, aki azt mondta, ez igen!
De azonnal szárnyra kelt az a vélemény,
hogy nagyon is veszélyes az ilyen.

Azután megjelent a zord rendelet,
hogy szárnyak nélkül repülni tilos,
különben jön a szigorú büntetés,
hát földhöz ragad, aki okos.

Egyikünk szárnyal,
és mi, többiek
nem értjük, mért vagyunk
ennyire nehezek.
Ha kérhetne bármit,
ő azt mondaná,
ha látjuk, hogy fent repül,
ne haragudjunk rá.

A repülő ember az ablaknál álldogál,
naponta többször téved ide,
nézi, hogy pára szárnyal a magasban,
és húzza felfelé a szíve.

És amikor biztos nem látja senki sem,
leír egy kört a szőnyeg felett.
Gondolja, így is több ez a semminél,
és repülni ott kell, ahol lehet.

Egyikünk szárnyal,
és mi, többiek
nem értjük, mért vagyunk
ennyire nehezek.
Ha kérhetne bármit,
csak azt mondaná,
ha látjuk, hogy fent repül,
ne haragudjunk rá.
Ő tudja a titkot
és elmondaná,
ha valaki igazán odafigyelne rá,
kíváncsi lenne rá,
ha végighallgatná.

Bornai Tibor

Bólogatok: igen, „repülni ott kell, ahol lehet”.

De lesz-e még valaha légtér, vadászgépektől, rakétáktól mentes?