Máté Péter. 1984. szeptember 9-én ment el. Negyven éve már…
Szerettem én is, mint mások, annyian. Zeneszerző volt, rajongott popénekes, Budapest szülötte. Már gyermekkorában zongorázott. Odaadóan tanult, kezdetben magánúton, idővel zeneiskolában. Geszler Györgyöt, Balassa P. Tamást és Bágya Andrást tudhatta mestereinek. Gitárt vett a kezébe, és énekelt is. Első rádiófelvételén (1967) az Illés Együttes kísérte, az Úgy várom, jössz-e már? és a Mondd már című dalait rögzítették. Később egy pol-beat fesztivál győzteseként kapott tapsokat.(Emlékszem, kezdő tanár koromból, mennyire felkapott hely volt munkahelyemen, a Műegyetemen a Máté Klub.) 1973-ban dalával (Hull az elsárgult levél) első lett a Made in Hungary táncdalszemlén. Külföldön is hatalmas sikerrel szerepelt, fesztiválok győztese lett, díjakat kapott. Dalait maga kísérte zongorán. Feledhetetlen szerzeményei: Azt súgta a szél, Azért vannak a jó barátok, Ott állsz az út végén, Elmegyek… Rengeteget dolgozott, ötven dalt szerzett, hat lemeze jelent meg. Két musicalt – Krízis, Kaméleon – is jegyzett, színházi kísérőzenét írt, rádiós nívódíjat kapott, a Táncdalfesztiválon hangszerelését díjazták.
És egy nap tragikus hirtelenséggel távozott. „Egyszer véget ér a lázas ifjúság…” – énekelte. Véget ér, igen. De hogy egy élet is véget érjen vele?
Harminchét évesen? Békeidőben?
Hetvenhét éves lenne csupán. Hetvenhét. Mindössze.