Kicsit elmaradtam egyik újszülött írásom megemlítésével. Fenti címmel, július 22-én jelent meg a Meglepetés magazinban. Fannit mindössze néhány éve ismerem, Mercedes viszont már kora gyermekkoromban megjelent az életemben. Ismereteségük teljesen újkeletű, alig párhetes. Én vagyok közöttük az összekötő kapocs.
Fanni hív délután. Ritka telefon, örülök neki. Kérdi, hogy vagyunk ebben a pusztító kánikulában. Megvagyunk, mondom, köszönöm, hogy gondol ránk, és mindjárt vissza is kérdezek: ők miként viselik a hőséget. Ő és párja, Szabolcs, meg a gyerekek, hárman. Fanni sokoldalú, több lábon áll (és nem is akármilyen lábakon!), keramikus, művészeti diplomával, és telis-tele ötletekkel, formáz, korongoz és éget, kemencében… Kánikulában is, őrület…
Kérdésemre csak nevet, nála ez nem újság, nevet, szinte szünet nélkül, mediterrán alkat. Ráadásul fiatal, irigylésre méltóan.
Szóval Fanni mindig jól van, ha nincs jól, akkor is. Most pedig éppen azzal kápráztat el, hogy milyen jó a memóriája. (Én már arra sem emlékszem, hogy az előbb mire nem emlékeztem.) Szóval azt kérdi még Fanni, jól emlékszik-e, hogy van nekem egy öreg írógépem.
Jól emlékszik. Egyszer valamikor meséltem neki erről, de épphogy csak.
Fanni tehát jól szerepel a memóriateszten is. Megdicsérem, majd tudakolom, hogy ötlött pont ez az eszébe, 40 fok közelében.
Videót készít, kezdi, s ahhoz kéne neki kölcsön az én ó írógépem. E szerint Fanni videót is alkot. Mert ehhez van kedve, így teljes az élet.
Biztosítom, nagy öröm nekem, hogy az írógépemmel hozzájárulhatok a videója sikeréhez. Nem kérdi, de azon kapom magam, hogy így telefonon belekezdek a szobámban látható öreg barátom élettörténetébe.
A gép jó márka: Mercedes Prima. Édesapámé volt, munkaeszközként szolgálta őt éveken át, hűségesen. Kölcsönösen szerethették egymást, így képzelem. Nem a gazdáján múlott, hogy magára hagyta őt. A frontra került, frontokra pedig nem visznek írógépeket a férfiak. Ott másfajta gépeket használnak, halált osztókat, nem pedig szerelmi leveleket írókat, novellákat, regényeket papírra vetőket, költeményeket, rímeket világra segítőket, üzleti szerződéskötésekben segédkezőket, végrendelet-rögzítőket.
Nem, a frontokról a családokhoz, szülőkhöz, hitvesekhez, gyerekeknek érkező sorokat sem géppel írják, ha egyáltalán útnak indulnak és célba érnek azok. A halálozásokról hírt adó-hozó levelek pedig nem a lövészárkokban, hanem hivatalokban születnek. A holttá nyilvánító iratok pedig anyakönyvi irodákban, többnyire már a harcok elültével és az újabb harcok megkezdése előtt. Így megy ez időtlen idők óta. És mindig két háború között vagyunk…
Apám írógépe minderről mit sem tudott. Várta őt haza. Sokáig. Mígnem egyszer csak azt vette észre, hogy munkára fogják újra. Billentyűzete le-fel mozdul a megszokott módon, a belé fűzött papírlapra betűk, majd szavak kerülnek, a régi tempóhoz képest lassabban, tétován. Gyerekkezek ismerkednek az írással, egy három-négy éves fiúcskáé, akit hivatalosan már hadiárvaként tartanak nyilván.
Szóval így kerültem én barátságba az ugyancsak elárvult Mercedesszel…
Ekkor kérdeztem meg Fannit, hogy ott van-e még a vonalban.
Ott volt, anélkül, hogy egyszer is megszólalt volna.
Folytattam hát a történetet, mert korántsem ért még véget. Elmondtam, egy töltőtoll is maradt még nekünk Apámtól, két mandzsettagomb társaságában. Mercedes Primától viszont néhány év múlva meg kellett válnunk. A szó szoros értelmében kenyérre kellett az ára. Fájó szívvel gondoltam rá sokszor, sokáig.
Jóval később, immár kenyérkereső felnőttként, apaként, megláttam őt Óbudán, a Kolosy téren, egy írógépjavító kirakatában.
Nem ő volt, de szakasztott olyan, mint Apám egykori írógépe. Megvásároltam, hazavittem. Mutattam kamasz Marci fiamnak, aki sokat hallott már arról a régi gépről. Előkaptam gyorsan egy, szerkesztőségekben használatos úgynevezett flekkpapírt (60 sor, soronként 30 leütés fért rá), és kértem, írjon vele valamit. Megtette. Kevésbé meghatottan, mint reméltem. De átölelt, mielőtt indult volna vissza a számítógépéhez.
Itt szólalt meg Fanni először. Szép történet, ennyit mondott. A többit hozzáérezte. Tudom, biztosan.
Még aznap átjött Mercedes Primáért. Vigyázva vette kézbe. Mintha meg is simogatta volna.
