Hol van az megírva, hogy makacsul ragaszkodnunk kell ahhoz az úthoz-irányhoz, amelyen fiatalon elindultunk? Sehol. Számos (számtalan?) példa van arra, hogy nagy művészek korszakot, stílust váltottak az idők során, és többnyire jól tették, a maguk kedvére és a mi épülésünkre. A kortársak persze olykor megbotránkoztak, keményen hangot adva nemtetszésüknek, amiért az illető művész új útra tért. Így aztán ő nem egyszer anélkül halt meg, hogy az igazi siker ízét még csak megkóstolhatta volna. Azután, több-kevesebb idő múlva, már a közeli utókor, főként pedig a későbbi századok emberei rajongva szerették s máig szeretik műveit, az új utakat kipróbált költőt, prózaírót, zeneszerzőt, karmestert, grafikust, festőt, szobrászt, építészt, színművészt, rendezőt, földrajzi felfedezőt, tanárt, vegyészt, fizikust, biológust, gyógyítót… Mondhatnánk, a későn jött elismerés is elismerés.
Mondhatjuk. De mennyivel jobb, ha az illető alkotó ezt idejében, életében megkapja. Ahogy ez Fellner Jakabbal történt.
A 18. század legnagyobb hazai építőművészéről, a kései barokk, copf építészet jeleséről van szó, aki ma háromszáz éve látta meg a napvilágot. Bölcsőjét a morvaországi Nikolsburgban (ma Mikulov) ringatták. Építőmester volt felnőttévei kezdetén. Huszonhárom évesen Tatán talált otthonra, a város későbbi nagy-nagy szerencséjére. Tehetségére hamar fölfigyeltek, az idők során dolgozott a ráckevei uradalomban, majd Komárom vármegye, később pedig Esterházy Károly egri püspök szolgálatába szegődött. Korai korszakában barokk épületeket emelt, ezeket később helyenként rokokó, illetve copf elemekkel díszített klasszicizáló művek követték. Döntő szerepe volt Tata városképének kimunkálásában, de Pápa, Eger és Veszprém is sokat köszönhet neki. Választékos ízlés, tömör formák, méltóság és praktikum jellemzik alkotásait. Kétszáznál is több templomot, palotát, pavilont és gazdasági célú épületet tervezett, ezeknek fele ma is áll. Az ő munkáját dicséri a pápai nagytemplom, a veszprémi érseki és az egri püspöki palota, Egerben a Liceum, Tatán az Esterházy-kastély, a plébániatemplom, a Kálvária-kápolna és több vízimalom. 1773-ban nemességet kapott. Tatán hunyt el, 1780 decemberének tizenkettedik napján.
Máig itt él közöttünk.
