165 éve, 1856. május 6-án látta meg a napvilágot Sigmund Freud, osztrák neurológus és pszichiáter, a pszichoanalízis megalapítója. Jó alkalom arra, hogy ide idézzem egynémely citátumát. Íme.
A felszínre nem hozott érzelmek soha nem múlnak el. Élve vannak eltemetve az emberben, és végül nagyon csúf módon törnek elő.
Ha az emberek kritizálnak, meg tudom védeni magam, de a dicséretekkel szemben tehetetlen vagyok.
Őszintének lenni önmagunkkal – ez a legnagyobb erőfeszítés, amire egy emberi lény képes lehet.
Egy napon, ha majd visszanézünk, a küzdelem éveit látjuk a legszebbeknek.
A változtatáshoz szükséges energiát a lazítás szolgáltatja.
Százszázalékos igazság ugyanúgy nem létezik, mint százszázalékos alkohol.
Még mindig nem sikerült válaszolnom a nagy kérdésre, melyre előttem sem válaszolt még senki: Mit akar a nő?
A civilizáció akkor kezdődött, amikor egy dühös ember kövek helyett szavakkal kezdett dobálózni.
Azt lehetne mondani, hogy egy nagy emberi közösség megalkotása akkor lehet a legsikeresebb, ha az egyén boldogságát nem kell figyelembe venni.
Sohasem vagyunk olyan védtelenek a szenvedéssel szemben, mint amikor szeretünk valakit, sosem vagyunk olyan gyámoltalanul boldogtalanok, mint mikor elvesztettük szeretetünk tárgyát vagy az ő szeretetét.
A lelki egészségnek két kritériuma van: képesség a munkára és képesség a szeretetre.
Minél több szeretet és jóság sugárzik belőled, annál több áramlik rád vissza.
Van (…) visszavezető út a fantáziától a valósághoz, és ez – a művészet.