Ha minden jól megy

Fenti napon, fenti címmel megjelent a Nők Lapjában az alábbi írásom. Bízom benne, hogy lesz folytatás. Ha minden jól megy…

Szokásos módon indul a nap. Ébredés, búcsú az ágytól, reggeli, előtte-utána a szokott gyógyszereim, majd hám és póráz Milla kutyámra, séta. Éjszaka esett, a nap, óvatos duhaj, késlekedik. Tíz perc talán, vagy még annyi sem, amikor megszólít minket egy ismeretlen férfi. Hatvan körüli, egymagas (egyalacsony) velem, baseball sapkáján N és Y-betűk, nyilván New York-hívő, szíve joga. „Lőttek a termésnek – mutat a közeli meggyfára –, nézze, milyen siralmas!” Csakugyan, látom, alig-alig néhány gyümölcskezdemény. Milla méternyire odébb bóklászik. „Szomorú” – bólogatok. Valóban az.

„A koraszülött tavasz, majd a fagyos reggelek. És hiányoznak a méhek, a beporzás is” – magyarázza. Hirtelen beugrik, nemrég olvastam A kék madár irodalmi Nobel-díjas szerzője, Maurice Maeterlinck egy mondását: „Ha a méhek kipusztulnak, az emberiségnek valószínűleg még 4 éve lenne hátra.” És mindjárt egykoron és máig szeretett Nők Lapjám drága Bálint Gyuri bácsija jut eszembe. Ő írta: gyerekkorában szinte minden falu plébánosa, jegyzője, tanítója, kovácsa, asztalosa méhészkedett szabad idejében. Hol van ez már!

Mindezek ellenére minden jót kívánunk egymásnak, én a kutyás, ő a baseball sapkás, a méh- és meggyszegény közeljövőben.

Vannak, azonban, akiknek aktuálisabb gondjai s akadnak. Lám, itt üzen máris valaki közülük. Alig néhány lépés ugyanis, és arról értesülök, hogy elveszett (elkóborolt?) Cini cica. Megtudom: kedves, doromboló, félénk. Egyéves. Hazavárják, nagyon. Színes fotók Cini cicáról, szöveg – hibátlan helyesírással – a termetes fa törzsén, szomorú, egyben reménykedő üzenet a megtalálónak, köszönet előre, jutalom kilátásban, telefonszám.

Milla jelzi: indulna tovább, egyrészt ugye illene tudnom, hogy némileg előítéletes a macskákkal szemben, másrészt nem azért sétálunk, hogy ácsorogjunk, még számos fűszál, fatörzs várja. A napi penzum. Indulunk hát, ám újabb fán újabb üzenet. Tetőfedő, bádogos, ács kínálja szolgáltatásait, rendkívül színes a paletta, bizalomgerjesztő, és külön kiemeli: kisebb munkákat is vállal. Nagy szó ez manapság.

További méterek (sok-sok), további jutalomfalatok, Milla a nap huszonnégy órájában, szüntelen várja (elvárja) őket. Félórára rá, immár hazafelé, egy forgalmasabb útszakaszon, a házak előtt papírral és műanyaggal teli kukaedények sora. Kutyám szemrevételezi valamennyit, szagmintát vesz róluk, akkurátusan. A nap is előbújt közben, nyilván elégedett a fegyelmezett szelektív hulladékgyűjtés láttán.

Újra itthon. Megnézem a neten, mi hír a világban. Ennek kapcsán beugrik hirtelen a két év előtti riadalmam. Szinte napra pontosan, konkrétan. május 27-én egy „potenciálisan veszélyes” aszteroida közelített akkor a Föld felé. A nagytudású (és nagypénzű) NASA minősítette „potenciálisan veszélyesnek”. A szakértők jelezték: nagyjából négyszer akkora, mint az Empire State Building. Úgy becsülték, 76 ezer kilométer per órás sebességgel süvít majd el bolygónk mellett. (Ugyan, hová siet?)

Aztán mégis föllélegezhettem, megkönnyebbülhettünk valahányan. Szerencsére, a brutális kődarab hozzávetőleg négymillió kilométerrel elkerülte a Földet. Ez a Föld-Hold távolság tízszerese. Megúsztuk hát újra. Ráadásul egy ideig ennél már csak kisebb méretű aszteroidák haladnak el a közelünkben, ha egyáltalán.

Nos, akkor lesz még alkalmuk beporzásra a méhecskéknek. Csak létezzenek. Meglehet, semmi sem áll majd Cini cica útjába, hogy hazatérjen és ismét szerettei között legyen. Lesz munkája bőven a tetőfedő mesternek, és lesz erre pénze megbízóinak. Lesz továbbra is értelme a szelektív hulladékgyűjtésnek. Lesz még sok sétánk Millával.

Ha minden jól megy. Így legyen.