Telefon 1
– Halló, nem zavarlak?
– Nem. Örülök, hogy hívsz.
– Hogy vagy?
– Megvagyok. És te?
– Én sajnos nem.
– Mi a baj?
– A vállam. Fáj a vállam. Alig tudom fölemelni a karom.
– Az baj.
– Az. Baj.
– De amúgy minden rendben?
– Korántsem.
– Vagyis?
– A derekam is fáj.
– A háziorvos látott?
– Igen.
– És?
– És ki kell majd vizsgálni. Szakorvosnak.
– Akkor van remény.
– Remény van. Időpont nincs. Csak decemberre.
– Magánmegoldás?
– Na, azt nem! Negyvenöt éven át fizettem a társadalombiztosítást.
Telefon 2
– Hahó! Nem zavarlak?
– Te sosem. Mi van a válladdal?
– Megvontam.
– Megvontad a vállad? És most jobb?
– Javulgat. Emlékszel a derekamra is?
– Hogyne. Az is fájt.
– Igen. De beadtam.
– Nem értem. A vállad megvontad, a derekad beadtad. Ez valami új terápia? Az eredmény?
– Az, kérlek, hogy mégis elmentem privát orvoshoz.
– És a negyvenöt év társadalombiztosítás? Az elveid?
– Nézd, öregem: a fájdalom nagy úr.
– Az igaz. Megértelek. Okos enged. Különösen, ha van pénze… És most?
– Türelem. Ezt mondta a doki is.
Telefon 3
– Szia,nem zavarlak?
– Ha van jó híred.
– Van.
– Nem mondod!
– De mondom.
– Ki vele!
– A térdem. Fáj már a térdem is.
– És ez jó hír?
– Minden viszonylagos. A várható villany- és a gázszámlára gondolok. Kilowattórákra, köbméterekre.
– Igazad van, kérlek. Nincs semmi baj. Csak egészség legyen!