Soha nem volt nekem ennyi időm, mint amennyi mostanság nyugdíjasként van. Sőt, egyáltalán nem volt szikrányi időm sem, főként amikor már szerkesztőségekben dolgoztam, vagy szerkesztőségeknek írtam külsősként, mindannyiszor a szoros határidők fogságában.
Sokszor felidézem ezt újabban, így történt ma is. Zoli barátom hívott telefonon, és csapongtunk erre-arra, az idő pedig telt közben rendesen. Ennek kapcsán jutott eszembe egy réges-régi történet. Velem esett meg, de csak jóval később értesültem róla. Jót nevettünk Zolival, amikor elmeséltem.
Le is írom mindjárt, hogy megörökítsem.
A kilencvenes évek elején jártunk. A Sors ajándékaként a Ludas Matyi szerkesztőségében dolgozhattam, akkor már olvasószerkesztőként. A szobám falán ott állt a hajdan élt jeles erdélyi nyomdász, betűmetsző, Misztótfalusi Kis Miklós szép és igaz mondata:
Nem lehet nékem nagyobb tolvajom, mint aki az én időmet eltolvajolja.
Öles betűkkel ezt volt hivatva közölni mindenkivel: „Ne zavarj hosszan, dolgozom!” Volt, aki vette a lapot, volt, aki nem. Az egyik külsős karikaturista kolléga, nevezzük R. G.-nek, például rendszeresen figyelmen kívül hagyta. Beszélt, beszélt vég nélkül, egy idő után már nehezen viseltem, noha nemcsak fecsegett, hanem jobbára mondott is valamit.
Aztán idővel úgy hozta az élet, hogy külföldre költözött, és amikor, sok-sok év múlva egyszer hazalátogatott, megkeresett, és kávéztunk valahol a városban, jó hangulatban. Ám egyszer csak, minden átmenet nélkül, nekem szegezte a kérdést: ”Mondd, András, emlékszel te arra, hogy mindannyiszor, amikor a szerkesztőségben elköszöntünk, s kezet ráztunk, ugyanazzal a mozdulattal valósággal toltál kifelé az ajtón?”
Mit mondjak, nem emlékeztem. Ettől persze nem lehetett kétségem, hogy ezt az „időmentő” manőveremet vele és másokkal szemben is be-bevetettem. Anélkül, hogy tudtam volna róla. Azóta nincs már meg az a drága Ludas (egykori otthonom), nincs az a szoba, az az ajtó, s nyilván az a felirat sincs ott a falon. A egykori kollégák közül is csak néhányan maradtunk. És, fájdalom, jóval több most az időnk, mint egykoron volt…
