Középiskolásként ismerkedtem meg vele. Nem személyesen, persze, hanem a kötete révén (Obádovics J. Gyula: Matematika). Fantasztikus könyv volt (mit volt, az ma is)! Gyakran forgattam, mint ahogy sok nemzedék százezernyi diákja, gimnazisták, technikumokba járók, de még egyetemisták is. Fogalom volt: „Az Obádovics”. Nemrég halottam: ötszászezer példányban jelent meg az idők során.
Boldogult fiatalkorom egyik szereplője és tanúja volt. Lányok, szerelmek jöttek-mentek, de „Az Obádovics” maradt. Ott volt velem, soha nem a polcon, hanem az asztalomon, kézközelben, sőt, szívközelben. (Sokkal később kölcsönadtam valakinek – elfelejtettem már ki lehet, bizonnyal érettségire készülő gyermekének volt szüksége rá. Azóta is várom, hogy visszakapjam…)
Sokan, sokat köszönhetünk Obádovics tanár úrnak. És nem csupán híres, immár legendás könyvének. Hálásak vagyunk, mondhatni mindannyian, az egész ország, túlzás nélkül. Egyetemi oktatóként ugyanis kidolgozta a számítástechnika és a numerikus módszerek tananyagát. Emellett megszállott szervező munkája révén elévülhetetlen érdemeket szerzett a honi számítóképes kultúra megteremtésében.
Olvasom, hobbija a kertészkedés, a horgászás, a vers- és novellaírás. Ma kilencvenöt éves. Maradjon velünk, tanár úr, sokáig!
Egy rövid interjú 2009-ből: