E címmel jelent meg öt napja legújabb írásom a Meglepetés magazinban. A késedelmes közlés oka: időmet, energiámat lekötötte a tegnapelőtti ÖrökSzentmiklós beszélgetésemre való felkészülés, és az utazásom gyerekkorom városába.
Gyerekkorom… Fiam (Kapitányunk) is megélte a maga gyerekkorát. Alább jórészt erre emlékezem:
„Nemrég született, három kiló hatvannal. Most novemberben pont negyvenkét éves. Lélegzetvételnyi idő. Nem több. Ennyi volt ez a negyvenkét év. Tegnap még fürdettem. Ma meg skype-on beszélünk este.
Hogy is volt? Akarjuk őt, nem merjük sokáig. Ezt is, azt is mondanak az orvosok. Hogy nosza, vágjunk bele. Hogy aggályos. Hogy nem lehet semmi baj. Hogy jobb a békesség: terhesség, szülés, ki tudja, mi történhet. Hosszú évek, már-már lemondunk róla. Aztán mégis. Jön. Megváratott, alaposan. Vagy mi várattuk őt? Így, utólag, ezt gondolhatja.
,Ilyen fiam van’ – mutatja az édesanyja a kórházban a rokonoknak, a két keze magasban, ökölbe szorítva.
Én fürdetem, napra nap. Kicsi kád, sárga. Babasampon, műanyag kacsa. Nézem könyökömmel, mennyire meleg a víz, kezem a tarkója alatt, feje a víz fölött. Élvezi. Élvezem.
Ma reggel levél is jött tőle. Beszámol: milyen az idő ott, Barcelonában. És dolgozik, sokat. Home office. Az új módi.
Fürdetem? Azt igen, nagy kedvvel. Pelenkázom? Szinte soha. Egyszer aztán valamiért – nincs mese – mégis nekem kell. Figyel, kíváncsian. Ott vagyunk, szemtől szembe. Férfi a férfival. Ül a pelenkázón, állok előtte. Néz, érdeklődve: ,Apa’. ,Fintorog’. ,Vörös a feje’.
Törlőkendő. Nedves. Száraz. Popsikenőcs. Textilpelenka. Összehajtom, ahogy mutatták.
Ahogy sikerül.
Nem sikerül.
Mulattatom. Nem lép közbe. Ad még egy esélyt. Másodikat. Harmadikat. Aztán egyszer csak megszólal (beszél, nagyon korán): ,Le szoktam fekszeni’.
Hát persze! Segíthetett volna hamarabb is.
Mézet kér, szereti. „Béz” – így mondja. Ezért nevezem őt Béz kapitánynak egyik akkori írásomban:
,A kapitány 20-as cipőt hord… térdein sebhelyek állandó tárlata, úgy nyargalászik naphosszat a parkban. És játszik. A más játékával. És üti. A más gyerekét… Bámul az égre: helikopter. Figyel a földre: hangya. Hasra esik, zokszót alig ejt. Igen, a kapitány másfél éves, és kemény fából faragták…’
Évek múlva: utószezon, szelíd, szép szeptember Agárdon. Bérelt nyaraló. Félelem nélkül ül előttem a kerékpár gyerekülésén. Vonatozunk is: „Csi-ha-ha! Csi-ha-ha! Megáll a vonat az állomáson, leszállnak a nénik, a bácsik a kisgyerekek! Felszállnak a nénik, a bácsik a kisgyerekek! Indul a vonat az állomásról! Csi-ha-ha! Csi-ha-ha!” – tízszer, százszor, ezerszer.
És csodáljuk daru bácsit a kelenföldi építkezésen: erős, kitartó, szorgalmas, sürög-forog, emel, lerak. Béz kapitány óvodás lesz, már az első nap némi repetáért vizitál a konyhában. Majd költözik velünk, „Szervusztok, fák, szervusztok, bokrok” – így búcsúzik a lakótelepi parktól. Később már iskola, nagyívű üzleti tervek: fagylaltozót nyitna a társasház kertjében.
Betegség, klinika, kontroll, kontroll után. Széplak, nyaralás, vírus, ügyelet, injekció. Mátrafüred, kisvonat, Bene patak, „Nézd, a házak egészen a víz mellé térdelnek”. Halászlé a vendéglőben: ,Imádom!’. Rovinj, tenger, óváros, Katarina-sziget. Prága: órákig bámészkodna a Károly-hídon, szájat tát az Aranyművesek utcájában, rohammal veszi be Karlstein várát. Bécs: piros villamossal a Práterbe, Schönbrunn, állatkert, ...kétszázhárom… kétszáznégy… kétszázöt’ – számolja kitartóan az Audikat. Bözsi cica érkezése, gólok, remekbe szabottak, gipsz a ballábára, esztendőre a jobbra, matekverseny, sikerélmény. Temetés, anyámé, együtt, keze a kezemben. Gimnázium, négy villámléptű év, ballagás, érettségi, kórház, kezelés, megváltás: műtét. Egyetem, kvantummechanika, bioinformatika – hol van már a nagy terv, a fagyizóval! –, államvizsga. Esküvő. Oxford, ösztöndíj, doktorál.
Nincs már velünk évek óta. Él, távol, szerelmével, szerelemben.
Hiányzik, hiába hív gyakran. Tanuljuk, szokjuk még a hiányát. Nem megy. „Tudod, nálatok” – ezt mondta nemrég valamire a telefonban. „Tudod, nálatok”. A „nálunk” neki már máshol van…
Negyvenkét éves. Tegnap született, három kiló hatvannal.”
