Gyerekkoromban valahogy úgy gondoltam, a kék szín nem megy a zöldhöz. Meglehet, magam találtam ki ezt, ám nem kizárt, hogy az idősek tanítása nyomán rögzült bennem. Ma már másképp vélekedem. Változott a világ, s benne én is, színesebb lett az öltözködés is, gyereké, felnőtté egyformán. Olyannyira, hogy szinte már minden megy mindenhez. Hol van már atyai barátom, Elekes Miska bácsi, aki még a tablóbál előtt, úgy instruálta 18 éves, érettségi előtt álló mentoráltját, engem, hogy világoskék inghez szigorúan bordó nyakkendőt illik kötni! (Igaz, még azt is hozzátette: „És jegyezd meg, fiam, náladnál okosabb nőt sosem szabad feleségül venni, mert ha nem is okosabb, idővel mégis okosabb lesz, mint te.” Az élet úgy hozta, hogy a két jó tanács közül csak az elsőt sikerült megfogadnom… Ráadásul, nyakkendőt ma már egyáltalán nem hordok.
De vissza a zöldhöz és a kékhez. Jelenleg egyáltalán nem zavar, ha egymás mellett látom őket. Szerepe volt ebben annak a történetnek is, amelyet Karsai Gábor barátom mesélt néhány éve egy ifjúkori szerelméről, akinek egyik szeme kék volt, a másik pedig zöld. Hát nem megkívántam azt a mesebeli lányt, vagy egy hasonló Csodát, visszamenőleg is?
Mostanra aztán már szilárdan vallom: a kék szín kifejezetten megy a zöldhöz. Különösen a királykék. Pont olyan, amilyen pompás, bokáig érő alkalmi ruhát viselt Katalin hercegné, amikor minap megjelent Glasgowban, az ENSZ ott rendezett klímavédelmi (tehát zöld) konferenciáján. A ruháról különben megírták a lapok, hogy fenemód drága lehetett, miként a hercegné két gyémánt fülbevalója is. Nem tudom, milyen színük volt, de merem remélni, hogy nagyszerűen passzoltak a fenséges királykékhez.
