Ma 190 éve, 1836. február 24-én hunyt el Berzsenyi Dániel költő.
A Vas megyei Egyházashetyére vitte a gólya, birtokos nemesi családba érkezett 1776. május 7-én. Evangélikus líceum diákja lett, ám nyűgként élte meg a kötöttségeket, ezért 17 évesen megszökött, katonának állt. Fordulat: hamarosan hazatért Hetyére. Apjával konfliktusai támadtak. 1799-ben egybekelt másod-unokatestvérével, Dukai Takách Zsuzsannával. Kemenessömjéni birtokukon prosperáló kis gazdaságot igazgattak. Első verseit Kazinczyhoz küldte el, aki kész volt segíteni őt egy kötet megszerkesztésében. 1813-ban történt meg verseinek első kiadása, majd három évre rá a másodiké. 1817-ben Kölcsey recenziója korántsem volt hízelgő, s Kazinczy sem kelt védelmére. Berzsenyi készült a méltó válaszra, mely esztendők múlva meg is született (Észrevételek Kölcsey recensiójára). 1830-ban a Magyar Tudós Társaság első rendes vidéki tagjává választották. Fontosabb művei: A közelítő tél, A magyarokhoz I. (leghíresebb hazafias ódája, a nemzeti romlás és a dicső múlt ellentétére épült). A magyarokhoz II. (a napóleoni háborúk idején született biztatás), A fennkölt nemességhez (az 1805-ös nemesi felkelés alkalmából írta). Költészetéért Széchenyi István is lelkesedett.
Berzsenyi 1833 és 1835 között több ízben is betegeskedett, niklai birtokán érte a halál. Az Akadémián egykori bírálója, Kölcsey búcsúztatta meleg szavakkal.