Ők ketten: Viktória és Henri. Különböznek, mert egyikük nő, másikuk férfi, egyikük angol, másikuk francia, egyikük nagy királynő, másikuk jeles naiv festő. Abban viszont megegyeznek, hogy május havában születtek mindketten. Egyikük 205 éve, 1819. május. 24-én, másikuk 180 éve, 1844. május 21- én.
És volt még egy lényeges egyezés életükben: soha nem utaztak messzire. Viktória egyetlen brit bitokot sem keresett fel. Nem látta a nevét viselő afrikai tavat és vízesést, az ausztráliai államot, a kanadai szigetet és tengerszorost, a burmai hegycsúcsot, a hongkongi öblöt. Henri (Rousseau) pedig soha nem járt a trópusokon, a csoda képein szereplő buja, egzotikus álomvilág növényeit csak pálmaházakban látta, állatait pedig fantáziája teremtette.
Viktóriának lett volna pénze, de nem volt kedve, Henri-nak lett volna kedve, de nem volt pénze. Maradtak hát mindketten. Jól tették, megkímélték magukat sok csalódástól. Az uralkodót attól, hogy lássa uralkodottjai (alantvalói) életkörülményeit, a művészt pedig attól, hogy szembesüljön a dzsungelek valóságával.
Olykor mi is jobban járnánk, ha maradnánk a fenekünkön…