Marcell mérlegen

Néhány napja, január 16-án ezzel a címmel jelent meg legújabb írásom a Meglepetés magazin „Az élet írta” rovatában. Vajon miféle szerzet ez a bizonyos Marcell? Létezik egyáltalán? Kiderül a kevés híján 4000 karakteres tárca végén.

Íme:

Jött a hír, hogy jön Ő is. A Jövevény. Neve is volt természetesen: Marcell. Mást nemigen lehetett tudni róla, legföljebb annyit, hogy Olga új embere. Olga ugyanis nemrég bepasizott, divatosan szólva. Válása után szinte pontosan három évvel. Sok ez a három év, vagy éppen kevés? Nos, a házigazdák között megoszlottak a vélemények. Ildikó azt mondta, sok ez a három év, mert nem élet az élet férfi nélkül. Élettársa, Tamás szerint kevés ennyi idő, legalább is az Olga típusú nőknek, akik nehezen gyászolják el korábbi kapcsolatukat. Ez esetben konkrétan Olga érzelmileg még nincs túl Kristóf dobbantásán, hiába zajlott már le a válóper is. Ildikó ebben nagyon nem értett egyet Tamással, nem mintha ennek különös jelentősége lett volna, hiszen ez az egyet nem értés jószerével természetes állapot közöttük.

A telefonhívás előző héten jött: Olga jelentkezett azzal, hogy szeretné bemutatni az új férfiút, merthogy ez a Marcell-ügy mostanra ebbe a stádiumba érkezett. Ildikó, mellesleg nagynénje Olgának, mindössze három hete tudott Marcellről, szerinte épp időszerű már ez a bemutatás. Tamás viszont kevesellte a három hetet, nyilván könnyebb volt a lelkének, ha ezúttal is megkontrázza Ildikó véleményét.

A lényeg a lényeg. Ma jön ez az Marcell! Az új év első napján. Folytatódik, zajlik hát ezerrel a találgatás: milyen lehet vajon? Először természetesen külsőleg. Fess, karcsú, magas – tippeli Ildikó –, ilyet érdemel a mi Olgánk, a sörhasú Kristóf után. Tamás tiltakozik, némileg érintve érezvén magát, nem, dehogy is volt sörhasú a Kristóf, tekintély, nem más az ilyesmi, mert hogy néz az ki, ha nyiszlett egy férfiember? A frizura dolgában a hullámos, barna haj, illetve az inkább tarnak mondható homlokközeli táj, ősz halántékkal, ez volt a két véglet. Szemüveget hordhat Marcell, véli Ildikó, ugyan, meglátod, távol áll majd tőle az intellektuális külső, jön a replika. Van-e tetoválása, s mit ábrázol, ha van, és mely testtájon, s Olga vajon, mekkora tudás birtokában lehet e tekintetben.

Lezser, pólós, netán nyakkendős pasi-e Marcell, ha előbbi, belevaló, ha utóbbi, amolyan karót nyelt figura. aligha lehet más. Ezzel már az is eldőlt: van-e humora? Nincs, természetesen. Van-e empátiája? És hol áll politikailag? (Ők, Ildikó és Tamás speciel két oldalon, már csak juszt is.) Egó? IQ? (És, ahogy a vicc mondja, nem fél-e, hogy egyszer le talál esni az egójáról az IQ-jára? Ez esetben: részvétünk, szegény Olga!)

Foci. Barcelona vagy Real Madrid? Fradi vagy Újpest? Sör vagy bor? Pacal vagy pisztráng?

Autóval érkeznek? BMW-n vagy Skodával? Hagyományossal vagy elektromossal? Vadonatújjal vagy tizenévessel, cabrióval vagy nem cabrióval? Pirossal, jelenti ki Ildikó. Almazölddel, voksol Tamás.

Aztán az életkor! Egyidős Olgával? Kevesebb? Több? Kicsivel? Sokkal? Fia lehetne? Apja? És hogy áll egzisztenciálisan? Gyengén, vagy inkább nagyon is stabilan? Nem, Olga nem olyan! Már hogy a pénzéért szeretné. Ám, ha valóban szereti, mért volna baj, ha dúskálna a javakban? Hogy „Az unokahúgom megfogta az isten lábát” Marcell pedig a Mi Olgánk isteni lábát…”

Szóval, több napja ment már a Nagy Találgatósdi. A praktikus szempontok sem hiányozhattak. Hogy miként járhassanak a kedvébe Marcellnek? Abban kivételesen megegyeztek: nem engedik, hogy érkezéskor levegye a cipőjét az előszobában. Leadják-e hű ebüket a szomszédnak, hátha a vendég allergiás a kutyaszőrre. Iszik-e kávét ez a Marcell? Amolyan lötty-bötty kávét (nescafé), vagy hagyományosat? Esetleg teát inkább? Hogy állhat a vércukra?

Itt tartottak, amikor megszólalt a kapucsengő. Gombot nyomtak, ajtót nyitottak. Ott állt Olga. Mellette egy férfi. Se magas, se alacsony, se karcsú, se teltebb, se póló, se nyakkendő, se idős, se fiatal, se borotvált, se macsó, se Rolex, se Casio.

Se virág, se bor. Desszert.

„Ő Elemér” – mutatott rá Olga. Arcán a világ mosolya.

Bepasizás. Ha egy üzlet megindul…