Matyi Amerikában

És vele Döbrögi is, természetesen. Elválaszthatatlanok. A Lúdas Matyival, az első hazai gyártású, teljes hosszában színes filmünkkel, kart karba öltve jutottak el az Újvilágba, 1951. október 12-én.)

Goose-Boy

(A young peasant boy stands up to tyranny, aided by his trusting friend- a goose.)

A Lúdas Matyi most jubilál: 75 éve, 1950. február 27-én mutatták be Budapesten.

A főszereplő, a csodálatos Soós Imre mellett Solthy György, Horváth Teri, Pártos Erzsi, Ruttkai Éva, Somlay Artúr, Görbe János és Kiss Manyi is játszott benne. Rendezők: Nádasdi Kálmán, Ranódy László.

A színes technika meglehetősen fejletlen volt, szegény jó Döbrögi uram eredetileg piros ruhája például bíbornak látszott a vásznon, nem elég, hogy viselője háromszor fizette meg dölyfössége árát. 1961-ben azután feljavították a filmet, az eredeti hangot és színeket, ám magát Döbrögit, akkor sem sikerült megjavítani. Kész szerencse, mert ha őt is jobbá tették volna, semmi értelme nem lett volna ennek az egésznek.