Fenti címmel jelent meg írásom a Meglepetés Magazinban. Jó szívvel ajánlom – nem csak a mákos gyönyörűségek imádóinak. Íme.
– Imádom!
– Megint túlzol, öregem! – szólt rá jóbarátja.
– Már miért túloznék, Gábor?
– Mert magad vagy a két lábon járó túlzás.
Bálint megbántódott. Nem tudta, nem is akarta leplezni. Hát hogy a fenébe volna az túlzás, ha valaki imádja a mákosgubát, úgy ahogyan azt drága nagyanyja annak idején készítette? Vaníliasodóval. Nem tegnap volt ez, nem ám, mégis itt érzi az ízét a szájában. És miért ne mondhatná, hogy imádja, ha egyszer máig imádja?
Ágnes szemét kereste, ám ő az együttérzés szikráját sem mutatta.
Négyen ültek a finomságokkal teli asztalnál. A két barát és asszonyaik. Negyven fölöttiek, valamennyien. Pontosabban Bálint, a megrögzött mákosguba-imádó, már kereken ötvenéves.
Ágnes és Bálint, férj-feleség, úgymond hazai pályán, vendéglátók, Csilla és Gábor élettársak, elváltak mindketten, miután néhány éve, kart karba öltve, értsd, egymást elcsábítva, válóokokká lettek.
Az említett finomságok a konyhaművész Ágnes alkotásai, bennük szíve-lelke és háztartásuk súlyos forintjai. Előételként varázslatos spanyol tapasok (a háziak előző héten tértek haza Barcelonából, még mindig a fantasztikus utazás hatása alatt). Külön a szénhidrátszigorítással élő Gábornak fetával töltött, sütőben sült gombafejek készültek. (Csiperkekalapok sózva, borsozva, feta összemorzsolva, felaprított fokhagymával és petrezselyemmel, némi szárított, erős paprikával bolondítva, a gombafejekbe töltve, olíva olajjal meglocsolva, 200 fokon sütve. Rozspirítóssal.) A főétel sem volt semmi: fenséges, mindenkor ötcsillagos Ágnes-specialitás, a tejfölös sült pisztráng, krumplipürével, az elmaradhatatlan szilvakompóttal. (A hal besózva, beirdalva, a mélyedésekben bőven margarin esetleg vaj, bors. A tűzálló tál aljára tejföl kerül, majd rá a hal, ugyancsak jó sok tejföllel megörvendeztetve, tetején vágott petrezselyem. Előmelegített, de nem forró sütőben (150 fok) letakarva sütve, inkább párolva, úgy 40-50 percig. Ezután magasabb hőfokon még kevéskét pirítva.) Desszert: citromos álom (tejföl, cukor, vaníliás cukor, citrom, habtejszín, cukrozott tetejű babapiskóta).
A poharakban mi más, mint a messze földön híres spanyol sangria, versenyben a Csilláék hozta csoda vörösborral, melyről azt olvasni, hogy színe, illata, mindene mély, és fel-felvillan benne valami mentás hűvösség, s valahány porcikájában ott a vitalitás.
Ezek után jogos a kérdés: hol, mikor és miért került szóba a nagymama valahai mákosgubája. Nincs értelme ez után nyomozni, tény, ha jelképesen is, egyszer csak ott termett az asztalon. És ekkor hangzott el a házigazda szájából az „Imádom” minősítés, amely aztán alkalmat szolgáltatott arra, hogy a diskurzust másfelé, mondjuk ki, veszélyesebb vizekre, terelje.
Lám, Bálintnak a kritikától rögvest elpárolgott a jókedve, még hogy ő maga volna a két lábon járó túlzás? . Ráadásul hiába remélte, hogy Ágnes majd mellette szólal meg. Emiatt hirtelen felidézte magában házasságuk eddigi húsz éve során történt mindhárom fajdalmas esetet, amikor társaságban neje elmulasztott szolidárisnak lenni vele. Ettől aztán csekélyke sértődése egykettőre világfájdalommá dagadt. Ágnes viszont azt nehezményezte, hogy konyhaművészete ezúttal nem kapott kellő elismerést Bálinttól. Ez immár másod ízben esett meg házasságuk húsz évében! Egy mezei mákosguba miatt! Példátlan! – háborgott. Továbbá közölte, már hosszú ideje hiányolja, hogy Bálint hangot adjon az ő iránta érzett imádatának is, pontosan úgy, ahogy ezt imént a guba ország-világ előtt megkapta. Csilla ezen közben letámadta Gábort, amiért barátját, Bálintot így megsértette. A visszaesően poligám Gábor ekkor hirtelen felfedezett néhány újabb, szemkörnyéki szarkalábat Csilla arcán, ettől, miért, miért nem, a mindenkor szerelemkész kolléganője, egy bizonyos Bea jutott eszébe.
Így aztán össznépi mosolyszünettel váltak el egymástól a jól indult vacsora végeztével.
Egyedül az egykorvolt nagymama örült sikerének az égi konyhában, ahol épp összehozta a sodót a gubával.
