Mi, öten

Ott voltunk, megvoltunk mindannyian, azon a Fontos Napon. A világ, benne én is, rájuk figyelt. Azaz rájuk is. Mert volt még Valaki…

Félszáz + öt éve már! 1969. július 16-án 14 óra 32 percet mutatott a karórám (hol volt még akkor az okostelefon…), amikor a fiúk, ők hárman, elindultak. Neil, Edwin és Michael. Én, a negyedik, huszonévesen, valószínűleg a körúti 6-os villamoson ültem vagy álltam, így utólag, e mostani pusztító hőségben azt remélem, sortban, rövid ujjú ingben, ők az Apollo 11-en, talpig szkafanderben. Én az aktuális Szerelmemhez (ötödik szereplő) tartottam, ők a Holdra.

20-án 21 óra 17 perckor értek oda, én meg tán épp Budán, a kis Bem moziban (plázák még sehol) épp az Ő kezét fogtam. Aztán, nem sokkal éjfél után (2 óra 56-kor) Neil, első emberként, a Hold felszínére lépett. Eközben én már az igazak álmát aludtam a saját ágyamban (akkori erkölcsök!), Kedvesemről álmodtam nyilván.

A fiúk július 24-én 17 óra 51-perckor értek vissza a Földre. Armstrong, Aldrin és Collins!

A lány neve… hogy is csak… Hát nem elfelejtettem?!

A magamét tudom. Még tudom. Itt tartok.

Ők, hárman
Én, a negyedik
És az ötödik