Túl vagyunk újra a hagyományos bécsi új évi koncerten, a Wiener Musikverein Aranytermében. Gyönyörű volt, mint mindig, a ráadásban – hab a tortán – ezúttal is a Kék Duna keringővel és a lelkes publikum által ütemes, dörgő tapssal kísért, ugyancsak elmaradhatatlan Radetzky indulóval.
Egy korábbi újévben Herbert von Karajannal:
Nekem egyébiránt úgy tűnt, hogy a Nagyérdemű hölgytagjai mintha a szokásosnál szolidabban öltözködnének, kevesebb lenne a feltűnő ruhaköltemény, visszafogottnak tetszett az ékszerviselés is, összhangban a hasonlóan „fékezett habzású” virágpompával. Érthető: háború a második szomszédban, válságjelek, meglódult infláció, recessziórém szerencséltet Európában – nincs most ideje a rongyrázásnak. Más kérdés, hogy dróntámadások ide, rakétazápor, példátlan menekülthullám oda, most is összeverődtek a tenyerek a Radetzky March hangjaira. A megszokás nagy úr.
Amúgy idén külön aktualitás volt, hogy a cseh gróf, osztrák tábornagy, Joseph Wenzel Radetzky épp 165 éve, 1858. január 5-én hunyta le örökre a szemét, 91 évesen. Ágyban, párnák közt, békében. Zseniális hadvezér volt, sok nagy csata győztese. Ezek egyike a 83 (!) éves korában megvívott novarai ádáz ütközet, melynek nyomán a Habsburg-ház Észak-Olaszországban helyreállította hatalmát. (E rossz szokásukhoz valahogy mindenkor, mindenhol ragaszkodtak…)
Érdekesség: Radetzky említett halála után öt esztendővel 1863. január 6-án No 37305 számmal kapott szabadalmat a híres, Plimpton párhuzamos (quad) görkorcsolya. A két, viszonylag közeli, új év kezdeti esemény alig-alig rokonítható. Hacsak úgy nem, hogy a történelem, a véres háborúival, ma is gördülékenyen folytatódik. Erről persze legkevésbé szegény görkorcsolya tehet.
