Határidős munkáim gátoltak abban, hogy időben megírjam: október 14-én fenti címmel jelent írásom a Meglepetés magazinban. Megtudható belőle, hogy mit hozhatott volna a múlt a szerzőnek, ha egy bizonyos kecskét nem a szomszédok tulajdonolnak. Íme.
Ősz, Greta, Margit
Ja, és egy kecske is, de ő nem fért a címbe. A mostani ősz az apropót adta, ahogy egy másik annak idején Greta Garbót a világnak. Kereken 120 éve, 1905. szeptember 18-án. Már születésekor szép baba lehetett, majd fölcseperedvén az „ISTENI” jelzőt is megkapta. Megkapta? Kiérdemelte!
De ne rohanjunk annyira előre. Legyen elég annyi, hogy messzire jutott attól a fodrászüzlettől, ahol egy időben – szerény fizetésért – férfiak arcát szappanozta.
Gondolom, a szerencsések még sokáig dicsekedhettek ezzel, mármint, hogy mily sűrűn kerültek testközelbe a későbbi Végzet Asszonyával.
„Kedves volt, mosolygós, Anyukám, igazán példát vehetnél róla!”
„Tudod, haver, akkor még Greta Lovisa Gustafssonnak hívták. Megmondom, úgy ahogy van, duci volt, egyáltalán nem az esetem.”
„Randizni? Vele? Jaj, dehogy! Akkor már jegyben jártam az én Hildámmal. Így utólag persze szánom-bánom. Most élhetnék Hollywoodban.”
És így tovább… Nekem, sajnos, nem lehetett hasonló élményem, hiszen jóval később születtem Gretánál. Pótolhatnám? Aligha. Ráadásul azóta már feltalálták a villanyborotvát is…
És hadd jöjjön most Greta után Margit! Szép volt, mosolygós, barna haja hosszú fonatban. Egy suliba jártunk gyermekkorom Törökszentmiklósán. (Az iskola, Petőfi nevét viseli, köszöni, jól van, idén is megtartotta tanévnyitóját, talán már a századikat életében
De vissza Margithoz. Párhuzamos osztályba járt, lányosztályba, ugyanis maga az iskola már koedukált volt, ám az osztályok még nem. Mondanom sem kell, a nebulók véleményét nem kérték ki erről, hogy tetszik-e nekünk ez, avagy nem.
Nekem speciel nem tetszett. Margit viszont igen. (A szeme is szép volt, s máig itt cseng fülemben a nevetése, nem győztem hallgatni az iskolaudvaron, óraközi szünetekben. Ráadásul többször is tanújelét adta annak, hogy nem volna ellensége a koedukáció kiterjesztésének. Ez valósággal fölvillanyozott engem. Elvégre már húszévesek voltunk – ketten együtt.
Kis kitérő. Barátaim egy része már jócskán előttem járt szerelem dolgában, legalább is elméletben. Nyilvánvalóan hencegett hódításaival egyikük-másikuk. A kor ügyeletes nőcsábász filmsztárja, Gérard Philipe bizton küzdött volna a sárga irigységgel, ha véletlenül hírét veszi sikereiknek.
Szerelmes levelek jöttek-mentek, nem egyszer engem kértek föl postásnak a srácok. Hamarosan szintet is léptem, fiók-Casanova társaim velem íratták meg vallomásaikat, jobbára prózában, olykor rímekbe szedve. Odáig nem jutottam el, hogy maguk a lányok is engem bízzanak meg válaszaik papírra vetésével. Ez, fájdalom, elmaradt, viszont némileg kárpótolt, hogy sorra-rendre írhattam az emlékkönyvükbe.
Margit, a Vágyott Kedves, sajnos nem tartozott közéjük, talán ez késztetett leginkább arra, hogy éppen őbelé zúgjak, s ne másba – ez szóba sem jöhetett. Egyébként is, akkoriban még úgy gondoltam, örök a szerelem. Amúgy pedig kijár nekem is, alanyi és írói-költői jogon.
Így aztán egy szép szeptember végi napon végre a tettek mezejére léptem, suli után hazakísértem az én Margitomat. Más irányba indult el, mint amerre én hazajártam. Ő a jobboldali járdán ment, én a túloldalon, persze jó tíz méterrel lemaradva tőle.
Haladt hát Imádottam, vissza-vissza nézett. Szaporán. A távolság, sokáig megmaradt köztünk. Végül, az egyik házhoz érvén, megállt Margit. Gyorsítottam. Nagy forgatókönyv-író az Élet: az árokparton egy kecske legelészett. Az a bizonyos kecske. Margit meg csak állt. Várt. Egy pillantása a kecskéé, egy az enyém. Odaértem. Bátorság! „A kecske… tiétek?” – kérdeztem. „Nem” – jött a kimerítő válasz. Blokk, kifogytam a szóból. Margit várt még egy ideig, majd belépett a ház – a házuk – kapuján.
Egy ideig bámultuk még egymást a kecskével. Végül, orromat lógatva, hazaindultam. Várt nagymamám az ebéddel.
Hát így esett, hogy ugrott a románc. Férfisors. Kár. Ki tudja, mi minden történt volna később velem, ha akkor, ott Margitéké az a kecske. Élhetnék akár Hollywoodban is.
