Már javában zajlanak az aktuális téli olimpia versenyei Pekingben.
Egyfelől kétségtelen rokonszenv, másfelől fejcsóválás kíséri a világban, emellett covidkeltette szigor a helyszínen. De vajon milyen véleményen lehetnek róla a pandák? Mondjuk mindjárt a műsoron lévő gyorskorcsolya-versenyekről? Nos, gyanítom, különösen nem hozzák lázba őket.
Biztosat persze nem tudok erről, már csak ezért is szívesen elutaznék Kínába, konkrétan a híres Szecsuán tartományba, annak is a középpontjába, Csengtuba (成都). Vonz engem a sok zöld is, ami ott fogadna, az, hogy ritka tiszta a levegő, ami ugye nem minden kínai városról mondható el. Hosszan időznék a csodás parkokban, sorra látogatnám a sok kis tavat. Vonzanának a Csiunglaj- és Csiacsin-hegyek, a területükön lévő hét természetvédelmi területen található páratlan zöldövezet kilenc látogatható parkja, melyek telis-tele vannak apró tavakkal, egzotikus növényekkel, kényelmes padokkal.
Na és mindenekelőtt és mindenek fölött, természetesen tiszteletemet tenném a fekete-fehér óriáspandáknál is, akik a 2006-ban az UNESCO világörökség listájára fölkerült Szecsuáni Óriáspanda Rezervátum lakói. Kérdezném tőlük, mit szólnak a gyorskorcsolyához és az óriás műlesikláshoz, meg természetesen gratulálnék nekik, amiért kincsként tartják számon őket Kínában, sőt továbbmegyek, a globális természetvédelmi törekvések emblémaállatává, valóságos nemzeti ikonná váltak. Velük együtt örülnék annak, hogy milyen komfortos körülmények között élnek, hiszen ez a rezervátum ezernél is több nemzetségből származó, öt-hatezer növényfajjal dicsekedhet, és persze sok-sok bambuszbozóttal, amelyek a pandák táplálékát szolgáltatják. Remélem, kölcsönös lenne a rokonszenv közöttünk, főként, ha megtudnák, hogy én meg a magyar nyugdíjasok arca vagyok. Tán csodálkoznának is: miből telt akkor nekem Csengtuba utazni.
Tényleg, miből?
