Nagy öröm ért ma engem. Kézbe vehettem legutóbbi munkámat, Sajdik Ferenc: Vivát Petőfi című könyvét – végre a maga hús-vér valóságában. Én lehettem e csodás produktum szerkesztője. Feri (nekem Feri) kért föl erre néhány hónappal ezelőtt. Hát persze, hogy igent mondtam. Méghozzá a lehető leggyorsabban, nehogy meggondolja magát a Szerző, aki nekem sok-sok éven át kollégám volt a boldog emlékű Ludas Matyinál. Kollégám, a többiek mellett.
Uramisten, mekkora emberek voltak, a zseniális karikaturisták: Balázs (Balázs-Piri), a két Gyuri (Brenner és Várnai) a négy Pista Hegedűs –Hihi, Lehoczkí – Leho, Endrődi és Krenner), a két Jóska (Szűr-Szabó és Barát), Jenő (Dallos), Imre (Dunai)… és a tollforgató humoristák: Jóska (Árkus), a két Gyuri (Mikes és Timár) Pali (Peterdi) Peti (Föld. S.), Laci (Majláth Mikes), Szilvi (Galambos), Barna (Radványi).
Óriások, valahányan.
Néhányan vagyunk már életben közülük. De itt van, velünk van, Istennek hála, a Kossuth díjas, Prima Primissima díjas Feri (Sajdik). Jó egészségben, alkotó kedve teljében. A maga hatalmas tehetségével, örök derűjével. Életművével, amelyről nem csak múlt időben beszélhetünk. Gazdagszik az ma is, holnap is. Aktuálisan éppen ezzel a Vivát Petőfivel. Az alkalom: még néhány hét, és elmondhatjuk majd: „Ma 200 éve született Petőfi Sándor.”
Amúgy Sajdiknak minden egyes nap alkalom arra, hogy csodákat alkosson. E mostani láttán maga a jubiláns költő is lelkesülten kiáltaná: Vivát Sajdik!
