Yves Montand régi ismerősöm, Barbara csak valamivel később lépett be az életembe. Montand gyerekkorom nagy idolja volt. Láttam őt fotókon, és talán a filmhíradóban is amikor Magyarországon járt. Később az örökemlékű A félelem bére című film főszerepében.
Barbarába pedig egyenesen belezúgtam. És szeretem, mostanáig. De róla majd később.
Felsős voltam már akkor, amikor az egyik tanárom azt találta mondani, hogy hasonlítok Montand-ra. Mármint az arcomat tekintve. A termetemre nem gondolhatott, inkább alacsony voltam, mint magas (e téren a helyzet azóta sem változott, sőt, mintha már töpörítenének is az évek). Mindegy, a tanárom akkor így látta, én pedig boldogan elhittem neki, hogy hasonlítok Montand-ra, sőt el-eljátszottam a gondolattal, hogy inkább ő hasonlít énrám.
Barbara pedig? Írtam már róla e blogban jó négy éve. Nos, vele immár egyetemistaként egy fájdalmas-szép versben találkoztam először (Jacques Prévert: Barbara).
Franciául, Serge Reggiani előadásában:
Magyarul, Tamkó Sirató Károly fordításában:
Barbara
Emlékszel-e rá Barbara
aznap esett, esett és ázott Brest
s te harmat-arccal jöttél
az esőben
kipirultan vidáman ragyogva
Emlékszel-e rá Barbara
esett, esett és ázott Brest
a Sziám utcánál elém értél
s rám nevettél
És én is nevettem rád
emlékszel erre Barbara
Rád, akit nem ismertelek
s nem láttalak soha
Emlékszel erre
emlékszel erre a szép napra
S azt se feledd
hogy egy férfi húzódott meg
egy kapu megett
és hosszan kiáltotta a neved
Barbara
S te megpillantva, hogy ott áll
az esőben hozzá futottál
ragyogóan vidáman kipirulva
s belehulltál a karjaiba
Emlékszel erre Barbara
És kérlek ne vedd zokon, ha tegezlek
én mindenkit tegezek, akit szeretek
még akkor is hogyha először látom
s azokat is tegezem, akik szeretik egymást
még akkor is, ha nem ismerem őket
Emlékezzél csak Barbara
s el ne feledd soha
azt a csendes boldog esőt
mely akkor ömlött erre a boldog városra
és a te boldog harmat-arcodra
Zuhogott a tengeren is
a lőszertár felett a cirkálók felett
szakadatlan szakadt esett
Ó Barbara
micsoda marhaság a háború
Vajon mi lett veled
mikor hullott a vas gyilkoló zápora
a tűz a fém a vér zápora
és azzal, aki úgy tartott karjaiba
szerelmesen
meghalt eltűnt vagy él
Barbara
Ma is esik esik és ázik Brest
mint valaha
De ez már egész más eső
hisz minden elmúlt rég
ez a gyász síró fájdalmas esője
nem a fém és a vér vihara
most már csak a felhők haldoklanak
mint a kutyák
melyeket tovavisz
Brest alól az áramló víz
és elrothadnak valahol az óceán alatt
messzi messzire Bresttől
amelyből csak rom és korom maradt.
Ugye nem csoda, hogy e szép vers nyomán rögvest beleszerettem Barbarába? Sanzonváltozatát ráadásul Yves Montand is sokszor énekelte:
Ma az interneten, merő véletlenségből, négy év után újra találkoztam Yves Montand-nal. Énekelt, Barbaráról. Megindított. Sűrűbben kéne összefutnunk…