Színe és visszája

Íme, némileg átigazított korábbi írásom, amely egy réges-régi naphoz kapcsolódik. Jobban mondva két réges-régi történéshez, amelyek ugyanúgy október hetedikéhez kötődnek. És a csillagokhoz, meg a Holdhoz. Meg énhozzám. Meg valaki máshoz, aki fontos volt nekem. Igazából ma is fontos. Remélem, ha most netán olvassa, az ő szívét is megmelengetik e sorok.

Esküdni nem mernék rá, de nagyon valószínű, hogy ez történt velem 62 éve, 1959. október 7-én. Nem is zárhatom ki, persze. Azt ugyanis, hogy első kedvesemmel épp csillagnézőben jártunk a Margitszigeten. Szép, langymeleg őszi este lehetett, miért, miért nem, akkoriban számosabbak voltak az ilyen éteri esték. Csillagokkal, Holddal, fiatalságunkkal.

Szóval, mi és a Sziget. Csak mi hárman. Honnan is tudhattuk volna, hogy a Luna-3 űrszonda (tömeg: 278,5 kg, pálya: Föld körüli) pont akkor közvetít képeket – elsőként, mióta világ a világ – Holdunk túlfeléről. Kiderült: másmilyen az, mint a már ismert innenső. Tehát, mint oly sok embernek, két arca van a Holdnak is.

Másnap aztán olvashattunk a lapokban a Luna-3-ról. Ismét megállapíthattuk: lám, mindig tanulunk valamit. A Holdról is. A szerelemről is. Egy év múlva már mindketten mással csodáltuk a csillagokat.

Növésben, fogyásban – ezt az oldalát látjuk