Hosszú asztal, több kisebből állíthatták össze. Ülünk vagy húszan mellette. Jobbára asszonyok, kedvesek, mosolygó szeműek, ráadásként mi, férfiak, néhányan, mutatóba. Magam vendégként középen, meglehetős zavarban. Akárhogy is, amolyan főhelyen, figyelmet kapok mindenfelől. Öröm ez nekem, ám feszélyez is egyben. Pedig szeretve vagyok, máskülönben nem lennék itt. Nem hívnak, nem jövök.
De hívtak. Jöttem. És ők is szeretve vannak általam. Örülnöm kell, maradéktalanul. Zavartalanul. Lám, ők is ezt teszik.
Gyerekkorom városából, Törökszentmiklósról utaztak ide, Agárdig. A Pro Bibliotheca (Könyvtárért) Alapítvány és a helyi Olvasókör szervezésében három napra, ezen az őszön is kirándultak, ezúttal a Velencei tóhoz.. Immár több éve útra kelnek ilyentájt egy kis országjárásra. És ha most éppen Agárdra meg a környékére jöttek, hívtak: vacsorázzam velük e tóközeli patinás étteremben. Régi már az ismeretség és a kölcsönös rokonszenv, könyveim, jelesül persze a Szerelmünk, Szentmiklós kapcsán.
Három éve nem láttuk egymást (Covid-karanténok, korlátok, félelmek). Most kérdezik, hogy vagyok (mondom: közepesen), miért pont Agárdon (mondom: fokozottan veszélyeztetett voltom miatt ez látszott a legkisebb kockázatnak), vannak-e munkáim (mondom: éppen csak), miért, hogy egy ideje hiába keresnek a Nők Lapjában (mesélem az okát, hozzáteszem: változás várható ebben), nem hiányzik-e Törökszentmiklós (sóhajtom: kimondhatatlanul).
Én is kérdezek: mi újság egykori városomban? Sajnos, halálhírt is hoztak… Percnyi csönd, majd emlékezünk a másik, fájdalmasan fiatalon Eltávozottra, aki már a nagy járvány kezdetén elment. „Most biztos itt volna közöttünk” – mondja egyikünk. „De hiszen itt van” – jön a korrekció. Bólogat mindenki.
Ezután, kevéssel később, egy kis gyógyszer- és diétalicit, ki mit szed, mennyit, különös tekintettel a vérhígítókra, kinek mit nem szabad ennie, ennek kapcsán összekacsintások: „Ezúttal bűnözünk kicsit”, itt és most nem nehéz. Bizonyságul egyhangúlag dicsérjük a séfet.
Végül ajándékkönyvet kapok:
300 ÉV – 300 ESEMÉNY Törökszentmiklós történetéből
Benne a kézzel írott sorok: „Szeretettel a mai találkozás emlékére! Örülünk, hogy ezekben az embert próbáló időkben újra találkozhattunk, megölelhettük a mi Andrásunkat.”
És aláírások, nevek hosszú sorban. Kell ennél több? Aligha.
Hát nem zavarba jöttem újra…
