Emlékszel, Anya? Szólt a néprádiónk azon az estén is, de másról és másképp, mint máskor. Kisdiák voltam még, ám érzékeltem ezt. Jóval később, immár fiatal felnőttként sokat hallottam, sok mindent olvastam az előzményekről: Rajk Lászlóék újra temetéséről, a Petőfi Kör-beli vitákról, a készülődő viharról. A miértekről. Azonban akkor, ott az alföldi kisvárosban, gyerekkorom Törökszentmiklósán hallgattak a felnőttek, ezért vajmi keveset tudtam. Éreztem inkább. Iskolából, hazafelé jövet ösztönösen mindig átmentem a túloldalra, hogy az előtt a ház előtt ne kelljen elhaladnom. Utóbb halottam: az ÁVH „lakott” benne.
Hallgattuk hát, Anya, a rádiót aznap este. A pesti eseményeket. „Kisfiam, ez történelem” – szólaltál meg, két világháború minden tapasztalatával.
Október volt, 23-a. Hatvanöt éve. Negyvennyolc éves voltál akkor, Anya. Most, néhány nap múlva, 28-án lennél száztizenhárom. Lennél, ha volnál. De hiszen vagy. Itt, velem.
