Több jótevőnk is volt nekünk, az emberiségnek az idők során, és lesz még tán a jövőben is, mármint, ha mi is leszünk. (Erre azért nem vennék mérget, már ha csak a legutóbbi tornádókra és áradásokra gondolok, meg a legutóbbi pusztító járványra és háborúzó kedvünk újbóli föllángolására.)
De félre a borúlátással! Adózzunk inkább a legnagyobb tisztelettel egyik korábbi jótevőnk, bizonyos Nicolas Appert emlékének. Megérdemli. Egy francia cukrászról van szó, aki ma pontosan 275 éve, 1749. november 17-én jött az akkor még konzervmentes világra. Nicolas arról nevezetes ugyanis, hogy ő lett a konzerv feltalálója. Kiötlötte: hevítés után tökéletesen lezárt üvegekben évek múlva is fogyaszthatók, sőt finomak lesznek az étkek. Vitamin, nyomelem több marad bennük, mint frissen asztalra kerülő társaikban. A csúf bacik a hőkezeléstől elpatkolnak, az újabbak pedig künn toporzékolnak, mert képtelenek bejutni. Éljen hát Appert úr, az első tartósítómester! Merci, Nicolas! Köszönet neked, és annak az úrnak/hölgynek is, aki az immár fémdobozos változatokhoz a konzervnyitót később megalkotta.
Jut eszembe, az imént említett kétséges perspektíváinkra gondolván: nem kellene még időben szeretett bolygónkat egy hatalmas, az űrben keringő konzervdobozba zárni? Talán csak akadna egy időben és térben távoli civilizáció, amely ezt a túlélőkonzervet szakszerűen és remélt rokonszenvvel fölnyitja.