Nem tagadom, ezúttal döntően érzelmi alapon nyilvánulok meg. Elolvastam ugyan a sajtóban megjelent érvelést, azt ugyanis, hogy az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság potenciálisan halálos anyagként tart téged számon, hogy a légutakba kerülvén halált okozhatsz, emellett allergiás bőrreakciót idézhetsz elő, ráadásul szemirritációt is. Szövevényes helyzet ez. Hiszen nem növényvoltodban, hanem kémiai molekuláid miatt kerülnél föl a méreglistára. Ám, voltaképpen, mégiscsak te magad. (Meg hát, hogy a csodába szabadulhatnál meg molekuláidtól úgy, hogy azért továbbra is levendula maradj?)
Értem, értem, de megérteni akkor sem tudom. Felszólítom hát az amúgy sok tekintetben derék Európai Uniót: úgy is mint egy kontinensünkön őshonos növénynek, ne engedje el a kezedet. Pénzt és energiát bőven mérve, térítsen jó útra. Feltaláltuk mi emberek a barlangrajzokat, a kőszerszámokat, a kereket, a nyilat és íjat, a könyvnyomtatást, a futballt, a DNS kettős spirálját, a számítógépeket, az internetet, újabban a Facebookot, a multifunkciós melltartót, eljutottunk a Marsra, hát pont ebbe a levendula-szelídítésbe törne bele a bicskánk?
Halvány lila gőzöm sincs, mire várnak a tudós hölgyek és urak?!
Szeretlek, levendula. A szépségedért. A néhány cserépnyi jelenlétedért kertünkben. Végeláthatatlan, lenyűgöző mezőidért Dél-Franciaországban. Hasznosságodért. Hogy fűszerként is kedvelünk. Hogy a belőled kivont illóolajból sok kozmetikai termék készül, de használunk fertőtlenítésre, gyulladáscsökkentésre is, szorongás, alvászavar gyógyítására. Jeleskedsz fűszerként, finom sütemények születnek jóvoltodból. És sok-sok család köszönheti megélhetését neked világszerte.
Veled vagyok, levendula. Veled vagyunk, sokan, nagyon sokan.
Halvány lila gőzöm sincs…