Nagy László, a Kossuth-díjas költő, műfordító Felsőiszkázon érkezett az életbe, ma 100 éve, 1925. július 17-én. Tízévesen csontvelőgyulladás támadta meg. A következmény: járógépet kapott, bicegett. 1941-től a pápai református kollégium kereskedelmi iskolájában tanult. Sokat olvasott, rajzolt, verseket írt.
1946-ban az Iparművészeti Főiskola grafikus szakán, mások mellett, Borsos Miklós is tanára volt. 1947-től a Képzőművészeti Főiskolán festészetet tanult. Még az évben a Valóság folyóirat közölte hét versét és egy rajzát. 1949-től három éven át Szófiában volt ösztöndíjas, a bolgár népköltészettel ismerkedett és fordított is belőle.
Egybekeltek Szécsi Margit költőnővel. 1953: megjelent műfordításkötete (Szablyák és citerák). Sorra-rendre követték kötetei. Az 1956-os forradalom leverése után 1965-ig költőként nem szólalt meg.
Közben 1959-től az Élet és Irodalom képszerkesztője, majd főmunkatársa lett. Hallgatása utáni első kötete: Himnusz minden időben. Más könyvei: Darázskirály, Babérfák, Arccal a tengernek, Versben bujdosó. A Jönnek a harangok értem című művének megjelenését már nem érte meg. 1978.január 30-án távozott az élők sorából.