Joe Cocker. Huszonöt éves volt, amikor Woodstockban énekelt, a legendás rockfesztiválon, pontosan ma 52 éve, 1969. augusztus 15-én. Félmilliós, példátlan tömeg hallgatta és éltette őt Isten szabad ege alatt. Ott állt azon a színpadon Jimi Hendrix is, Janis Joplin is, összesen harminc előadó és zenekar, hogy hirdesse a szabadság és szerelem szépségét, hatalmát. „Három nap béke és zene”, így hirdették meg a fesztivált.
Cocker Woodstockban:
Joe Cocker… Imádtam őt, erejét, szenvedélyét. Rekedtes hangját, dalait. Legeslegjobban pedig ezt:
You are so beautiful
To me
You are so beautiful
To me
Can’t you see
You’re everything I hoped for…
Oly gyönyörű vagy,
Nekem.
Oly gyönyörű vagy,
Nekem.
Nem látod,
Te vagy minden, amit reméltem,
Te vagy minden, amire szükségem van,
Oly csodálatos vagy,
Nekem.
Oly gyönyörű vagy,
Nekem.
És ismétli, ismétli, sokszor, hosszan.
Szerepelt ez a dal szinte minden műsorán, koncertjén. Két felvétel különösen emlékezetes nekem. Az elsőn, érett férfiként adta elő, ereje teljében:
A másodikon, közel a hetvenhez, közel a halálhoz énekelte. Megfáradtan, öregen. Elesetten. Csapzottan. Szánandóan. Fakón, alig hallhatóan. Most tíz éve is majdnem megríkatott. Meghallgattam tegnap megint. Sajnáltam őt újra. De már magamat is:
Vajon ki lehetett, aki az alkotókat megihlette, ki volt oly gyönyörű a dal születésekor? És vajon így hetven felé is neki üzent Cocker? Vagy már egy újabb gyönyörűnek? Remélem, él még az a régi. És, természetesen, gyönyörű ma is.
Vissza Woodstockhoz. Béke és zene – ezt üzente. Időszerű, azóta is, folyamatosan.