Negyven éve, 1981. április 23-án hunyt el A KÖLTŐ, Zelk Zoltán. Ideidézem őt, általam nagyon szeretett versével, Szabó Sándor, A SZÍNÉSZ hangján, arcával. Vers a lehetről és a nem lehetről. Csodálatos félmondatával: „És azután, egy nyári perc december udvarán – a vén remény …” Mi más ez, ha nem az „Ötödik negyed” maga?
Anyámra gondolok még, ezen a napon. Ezen a napon is. Zelk egy másik verssorára: „Én ifju-szép-özvegy anyám, Hajolj fölém, mint hajdanán…”
És gyerek vagyok újra, ennyi év után.