Mindennapos történet. Bemutatnak egy új filmet, van egy színházi premier, megjelenik egy ígéretes könyv. Csalogatnák rá a nézőt, olvasót. Csalogatják is, jó esetben fékezett tapintattal: „Hétévesnek, hetvenévesnek egyaránt ajánljuk.” Vagy kicsit durvábban: „Mindenkit várunk, héttől hetven évesig.” Értsd: hetven fölött nem annyira.
Szomorú legyek? Mármint a személyes érintettség okán. Bolond lennék! Hiszen csak egy szimpla szlogennel van dolgunk, Frappáns, jópofa, szellemes szöveg ez, hívogató, toborzó: jöjjetek, jöjjetek, váltsatok jegyet, járuljatok a könyvesbolti kasszákhoz mind többen. Ne legyek szomorú? Amikor e látszólag ártatlan szlogen azt is üzeni: jöjjetek sokan, de ne mindannyian. Ha úgy veszem, kirekesztés. Kortünet, a koré, amelyben élek, és a koromnak szól, az éveimnek.
El kell hát döntenem, legyintek-e rá, vagy pedig, érzékeny túlkorosként, túlreagálom,.
A kérdés: szomorkodjam, netán búslakodjam? Lógassam az orrom, ezentúl ezért is? Nincs elég bajom, tetézzem még?
Mozi, színház, könyv… Engem tehát nem várnak? Velem nem számolnak? Már nem?
Leírtak?
Nos, nem hagyom magam.
Leírtam.
Öregség, öröm, bánat. Ők, hosszú életű nagyságok, mit gondoltak erről?
Lev Tolsztoj (1828–1910)
„Amíg van élet, addig van boldogság is.”
George Bernard Shaw (1856–1950)
„Ne dühöngj, hogy megöregedtél, van, akinek ez sem sikerül.”
Charlie Chaplin (1889–1977)
„Semmi sem állandó ebben a fránya életben, még a bajaink sem.”
Szabó Magda (1917–2007)
„Nem lehet az életet selyemkesztyűben és báli ruhában végigcsinálni.”
Albert Schweitzer (1875–1965)
„Olyan fiatal vagy, mint a reményeid, olyan öreg, mint a kétségeid.”
Pablo Picasso (1881–1973)
„A művészet lemossa a lélekről a mindennapok porát.”