E címmel jelent meg legutóbbi írásom a Meglepetés magazinban. Makacsul visszatérő kényelmetlen élethelyzetemről értekezem benne. Meglepődnék, ha férfisorstársaim közül egyedül volnék ezzel, szerte a világon. Íme.
Változik a világ és benne én is. Sokáig makacsul kihíztam nadrágjaimat, mostanra viszont kifogyok belőlük. Tehát, más okból, újra eljött a pánikszerű nadrágvásárlás ideje. A derékbőség zavara.
Így írtam erről egykoron.
*
Ilyenkor indul el a férfiember nadrágot venni. Beleugrik a kiszolgált régibe, és megcélozza a legközelebbi plázát. Ott annyi a nadrág, mint égen a csillag. Prózaian: rengeteg. Az nem létezhet, hogy ne kapna magára.
Nekivág hát a nadrágvásárlási kalandnak. Elszánt és gyávácska egyszerre, inkább az utóbbi. Ezért, ha mód van rá, erősítést visz magával. E támasz az esetek túlnyomó többségében nő, e túlnyomó többség túlnyomó többségében szívközeli (barátnő, menyasszony, feleség, titkos szerető), hihetetlen, mily sokan vállalkoznak szívesen, ki érti ezt…
Cikáznak aztán együtt, vagy sétálnak a nadrágutcákban, vérmérséklet kérdése, hm… ugye nyári nadrág kell, vagy éppen téli, adott a méret, elképzelt az anyag, a fazon, kizárólag szokásos, mert a gatsby neki nem áll jól, na persze, tíz éve még, karcsún, fiatalon, akkor még igen, de akkoriban annyi minden mást is igen, amit mostanra már nem. Társa a nadrágvadászatban gyakorlatiasabb, játszva kiigazodik a számozások dzsungelében, s máris ott a kezében egy borsózöld vékonyka, egy sötétkék, hangyányit vastagabb, és egy fekete, farmer.
– Tetszik? – kérdi, és máris nyomul a próbafülkékhez. A nadrágvárományos átélte ezt már néhányszor, megfogadta, mindannyiszor: nem, nem, soha többé! Itt áll mégis újra a négy nadrággal, három az őrangyala karján, egy meg a sajátja. Nem először, ismét a lét és nemlét nagy kérdése foglalkoztatja. s e percben a nemlét sokkal vonzóbbnak tetszik.
Hiú ábránd. Továbbra is életjeleket mutat, nincs menekvés. Csoda: az inkvizíció még nem ismerte a próbafülkéket. Van itt vagy hat, ajtajukon függöny. Alul lábakat látni, férfilábak zokniban, nőilábak harisnyában vagy mezítelen, lábujjak szemben, majd oldalt fordulnak, s már a sarkak mutatják magukat, jé az a zokni lyukas, aztán hirtelen csak egyetlen láb látszik, az az egy is ugrál, egyensúlyoz, naná, hogy nadrágot próbál fölvenni egy pasi.
Lelki szemeivel már magát látja szerencsétlenkedni, a saját lábait közszemlére téve, a függöny alatt.
És kisvártatva ott is áll a fülkében, cipőjét lerúgta, megvált a nadrágjától, próbál belebújni a borsózöldbe, megnyugtató, hogy testőre ott szobrozik a függöny előtt.
Ettől függetlenül róla dől a víz, és e borsózöld nem jön rá. Keserves. Kimászik belőle.
– Na, milyen? – hallja kintről. – Szűk – nyögi – s kiadja a függönyrésen.
Jön a sötétkék. Veríték… érdekes, még mindig van. Ez feljön, de bevág.
Ki a kék nadrágból, be a feketébe. Akció félúton, amikor valaki félrerántja a függönyt, hölgy, az a lendületes típus, bámul döbbenten, majd csak annyit mond, pardon, és vissza az egész, ám akkora svunggal, hogy a másik oldalon szalad be az ajtó közepéig. Publikum derül. Belül kínos, kívül röhejes!
Őrangyal érkezik, igen, sajnálja, egy percre elhagyta posztját, visszavitte a borsózöldet, de hozott mindjárt másikat: „Nézd csak, Drágám, ez biztosan jó lesz.”
Nem jó. Emberünk visszabújik eredeti nadrágjába, hát nincs ennek a világon semmi baja, venné föl a cipőjét, de nem oldozta ki a fűzőjét, most aztán bogozhatja (a rest kétszer fárad), jé, egy cipőkanál, igaz, madzagra kötve, de sebaj, fönn is van már a cipő, egyelőre csak a jobblábas, mert rövid a kanál póráza, s nem ér el a bal lábáig, „Európa, morog, megérkeztünk.” Végül, nehezen, megoldódik a krízis, előbb-utóbb minden krízis megoldódik. A Szívközeli még megkérdi, fölpróbálnál-e néhány újabb nadrágot, emberünk nem válaszol, töpreng, elbocsássa-e őt, vagy beérje egy fegyelmivel? Részint ott hagyta, szabad prédájául kíváncsi szemeknek, másrészt – ki más? – egyedül ő tehet arról, hogy ily piszokul meghízott mostanra.
*
Vissza a jelenbe! Küldetés teljesítve. Próbafülkék? A helyzet változatlan. Nadrágárak viszont az egekben.
