Boldog óráim voltak tegnap, mert megint gyerekkorom szeretett városába, Törökszentmikósra vonatozhattam. Így van ez mindannyiszor, amikor oda visz az utam.
Dolgom volt ott, hívtak és vártak, mentem is örömmel, ahogy szoktam. Az Örökszentmiklós címet viselő beszélgetésorozat házigazdájaként, a város érdekes és érdemes, közszeretetnek és köztiszteletnek örvendő polgáraival beszélgetek időről időre, életükről, kötődésükről Miklóshoz. Jórészük ma is ott él, és noha néhányukat több-kevesebb ideje máshová vitte a sorsa, kivétel nélkül szerelmesei városunknak.
Immár nyolcadik volt a sorban e tegnapi beszélgetésünk, az első, néhány évnyi kényszerű, Covid-járvány okozta szünet után. A szeles-esős idő ellenére nagyjából nyolcvanan voltak kíváncsiak Soós Kálmán nyugalmazott iskolaigazgatóra, a város Pro Urbe díjas jelesére, gondolataira, korábbi, és jelenbeli életére.
Nem csalódtak, hogyan is csalódhattak volna. Kálmán rendkívüli ember, tudása imponáló, tehetsége sokféle, humora irigylésre méltó, szelleme fényes, és példaadó az embersége. Kedves, és elragadó a mesélőkedve.
Sokáig nem tudtam még elaludni tegnap este. Ma pedig, reggel, kakasszóra ébredtem a panzióban. Mint annyiszor, boldogult, emlékezetesen szép gyerekkoromban.