Terka köszönte…

Szép volt, fiatal volt, és egy ragyogó magyar filmvígjátékban szerepelt. Ő, Fenyvessy Éva „játszta” Schneider Mátyás (Kabos Gyula) fuvarozó Terka lányát, akit urizáló mamája (Haraszti Mici) a tehetős Makács úrhoz (Gózon Gyula) szeretett volna férjhez adni. Csakhogy nagy lelkesen ott mozgolódott még a színen a lány szívére ugyancsak pályázó Benedek mérnök (Jávor Pál). A filmben látható és imádható volt továbbá – mindenek előtt és fölött – Hyppolit (Csortos Gyula), az egykori grófi lakáj is, ő viszont korántsem a szép leány kegyeire és hozományára hajtott, hanem az alulképzett Schneider szülőket próbálta pallérozni. („Mikorra parancsolja nagyságod a fürdőt?” Schneider úr: „Vasárnap… – kis tétovázás után még megtoldotta – hétfőn”.)
Ezenközben Terka megindítóan elénekelte szegény jó Makácsnak: „Köszönöm, hogy imádott…” – A hoppon maradt férfiú e dalból tudta meg, hogy a lánynak másé lett szíve (Benedeké).
Fenyvessy Éva ma, október 31-én lenne 110 éves. Köszönöm, hogy imádhattam.

Rendező: Székely István, forgatókönyvíró: Nóti Károly, író: Zágon István, zeneszerző: Eisemann Mihály