Agárd, Álmos Vezér utca, 2022. augusztus 13-a, szombat. Lassacskán estébe fordulunk, érezhetően egyre rövidebbek a nappalok, Milla kutyám, szokása szerint, éppen befordulna a sarkon a fent nevezett utcába, de rászólok, nem engedem. Jelzések késztetnek erre az aszfalton, nem túl nagyok, színesek, láthatólag műanyagból. Behajtani tilos. Milla szót fogad, megtorpan, noha nem egészen érti, mi szükség erre. Igaza van, csupán az autósoknak üzennek, nekünk pedig, úgy tudja, nincs autónk. (Jó tíz éve eladtam már, akkor ő még a világon sem volt.) Attól mi még bemehetnénk, gondolhatja, és vágyakozva néz a tíz-tizenkét háznyira lévő sokaságra, emberek, fehér kerti székeken, és ahol ennyien vannak, ott valami élelem is akad nagy valószínűséggel. Őt ez többnyire meglehetősen izgatja, most meg különösen, így vacsoraközelben.
Szóval csoportosulás, szófoszlányok, nevetés, jókedv, hangulat. Ez hát az az utcafesztivál! Jó egy hete, hogy hallottam róla. Hagyomány immár. Az itt lakók és nyaralók több éve összejönnek ilyenkor augusztusban, asztalok is kerülnek az úttestre, körülülik őket, mindenki hoz valamit, pogácsát, palacsintát, kenyérlángost, tiramisut, zserbószeletet, ásványvizet, buborékkal, anélkül, üdítőt, gondolom, sört is, sok mindent. Nők, férfiak, fiatalok, idősebbek, gyerekek, szép számmal.
– Buli van – magyarázom Millának –, ne zavarjuk őket.
Nem örül, de indulunk tovább. Némi jutalomfalattal próbálom kárpótolni, több-kevesebb sikerrel.
Közben eszembe jut, nagyjából két hónapja hívott Klárika, gyerekkorom Törökszentmiklósáról. Klárika velem korú, igazi közösségi ember, az volt korábban is, aktív korában, akkor még úgymond hivatalból, most meg nyugdíjasként magánszorgalom okán. Lelkesen beszámolt akkor a telefonban, hogy az utcájukban már a harmadik összejövetelt szervezi a közelebbi és távolabbi szomszédoknak, részt vesznek sokan, várják, szeretik. Mondta is a buli nevét: ÁROKPARTI. Dicsértem: szellemes, találó.
Itt, Agárdon utcabuli, otthon, Miklóson árokparti. Bárcsak szaporodnának szászszámra, ezerszámra, egyre több lenne belőlük! Addig-addig, mígnem összeérnének, városbulivá, megyebulivá, országbulivá, világbékességgé.
Milla, mint annyiszor, olvas gondolataimban. Mintha mosolyogna. Tetszik neki is az ideám? Vagy csak mulat rajtam?
Hazaérvén mindenesetre megvacsorázik.