A golyóhangyáról (Paraponera clavata) olvasok, némileg elborzadva, már ami a csípésüket illeti. Jól kiokosodom: két-három centiméterével a világ egyik legtermetesebb hangyájáról van szó. Dél-Amerikában honos (legalábbis egyelőre…), nevezik 24 órás hangyának is, mert a csípésével okozott kínzó fájdalom akár egy teljes napig eltarthat.
Hangyajaj!
Létezik azonban egy brazíliai indián törzs, melynél nagy becsben tartják ezeket a golyóhangyákat, ugyanis ők segédkeznek a törzs fiainak harcossá avatásánál. Szúrásaiktól, központi idegrendszerre ható mérgüktől a hősjelöltek napokon át szenvednek, ráadásul a szertartást többször megismétlik, nehogy elhamarkodottan, érdemtelenül kapják meg a harcosi státuszt.
Noha soha nem volt e törzs tagja Justin Orvel Schmidt amerikai entomológus (rovarász), a maga módján mégis kiérdemelte a harcosi rangot. Ő ugyanis elhatározta, hogy létrehoz egy fájdalomskálát. Önmaga volt a kísérleti alany. Több mint 150 különböző rovar szúrta meg, 1000-nél is számosabb csípéssel. E hártyásszárnyú rovarok (hangyák, méhek, darazsak) szúrása által kiváltott fájdalmakat vetette össze. A derék golyóhangya mindenkit megelőzött e tekintetben.
Minden tiszteletem doktor Schmidté, aki a tudomány szolgálatában a tevékeny hártyásszárnyúakkal szúratta magát összeszorított fogakkal.
Magam nem vagyok hős alkat, hogy akár már a ma kezdődő új évben bármilyen fájdalomskála elkészítését vállaljam. Hanem örömskálát! Azt igen. Különböző testi-lelki örömöknek vetném alá magam, majd összegezném észleléseimet. Azért a világért se gondoljátok, hogy ezzel a dolog könnyebbik végét fognám meg. Tudnivaló ugyanis, hogy – az én koromban különösképpen – a jóból is megárt a sok (ölelés, csók, tiramisu), addig-addig, míg a végén már örömteleníteni kellene magamat.
Na, akkor jöhetne a golyóhangya, de csak egyetlen szúrás erejéig.
