Helyes kutyatartás. Bizony még tanulnunk kéne. Fontos dolog, és nem tévesztendő össze a helyes kutyák tartásával. Nem ám. (Egyáltalán: melyik eb tekinthető helyesnek? Nincs erre abszolút mérce. Mert a mienkéénél ugye egyetlen kutya sem lehet helyesebb. A többiek mögötte messzire lemaradnak. Melyik nagyon, melyik meg fényévekre.)
De hadd térjek vissza eredeti témámhoz. A helyes kutyatartás arról ismerszik meg, hogy jót teszünk vele kedvencünknek. (Semmiképpen nem úgy, hogy agyonkényeztetjük, agyonetetjük!) Ápoljuk a testét, ápoljuk a lelkét. Sétáltatjuk naponta kétszer. Partnernek tekintjük, beszélünk hozzá, pallérozzuk tudását. Tanítjuk, neveljük. Szeretjük, szívünkből. Hát így. És még ezer más módon.
Ki ne felejtsem: nem bántjuk, nem ütjük meg, semmilyen módon meg nem alázzuk.
Nem úgy, mint az az ötvenes hölgy nemrég, a messzi Thüringiában. Akiről azt olvasni, séta közben megütötte a kutyáját. Azért nyilván, mert ballábbal kelt föl aznap. Mármint a gazdi, természetesen. Ha a kutyájáról mondanánk ugyanezt, így hangzana helyesen: bal lábakkal kelt föl.
Nos tehát az ebet eléggé el nem ítélhető módon bántalmazta a gazdája. Vesztére, mert kutyástól épp arra jött egy másik, fiatalabb kétlábú egyed, aki megjegyzést tett a konfliktus láttán. Szó szót követett, majd tettlegességig fajult a dolog. A bántalmazó kutyás egyensúlyát vesztve elesett, ám hibátlan reflexszel, landolás közben, megharapta ellenlábasa ellenlábát.
Az esetből rendőrségi-bírósági ügy lett. A két kutyát, így képzelem, tanúként meghallgatták. Egyikük sem értette a dolgot. Fejüket-farkukat csóválták. És megfogadták, mostantól jobban figyelnek majd a helyes embertartásra.
