Kedvesszomszéd

Fenti címmel ma jelent meg a Nők Lapja Publicisztika rovatában ez az írásom. Ilyen Kedvesszomszédja szinte mindegyikünknek van, és mi magunk is Kedvesszomszédok vagyunk mások szemében-életében. Városok is lehetnek egymás Kedvesszomszédjai, országok úgyszintén, nem is kell ezért messzire utaznunk, a jelenben sem, hát még a történelemben. Békéljünk meg ezzel, vágjunk kedvesszomszédi jó képet hozzá.

Kalandos volt a múlt is, nem kicsit. Történet régről, 40 év előttről.

A család útra kél. Egy hét, két ütem, hárman. Sátorral, ide csak Pesttől 30 kilométerre, bő félóra. Béla a família feje, mint főcsővezető dönt, koordinál, szervez. Asszonya, Nórika szerint ugyan az sem ártana, ha a két szál atlétatrikóján és a három pár zokniján kívül más gönceit is előkészítené, de ezek apróságok ugyebár.

Beszerzés, konzervek. Jófajta, meg jobbfajta, de leginkább az, amit lehet kapni. A közeli közparkban próbasátorverés, nagy műsor, nagy közönség, egy hang a tömegből: „Mi van, cirkusz érkezett?” Tanácsadás: „Kérem tisztelettel az nem a színe, hanem a visszája, ha meg nem sértem.” Érdeklődés: „És itt is alusznak, tessék mondani? Látod, Lajos, mennyi eszük van, mi meg ott fent fulladozunk a panelben.” Balról egy baráti gesztus: „Egyszer majd megmutatom magának, elvtársam, milyen egy igazi sátor, nem, már hogy kéne állandóan tartani, fárasztó lenne, meg unalmas is, amíg a többiek fürödnek.”

Másnap hajnali kelés. Rádió, milyen idő lesz? Elinduljunk, ne induljunk? „Ezen nem tudunk kiigazodni, menjünk, Béla, szúnyogok itthon is vannak, ennél már az is jobb, ha rosszabb.”

Férjuralkodó harmadszor rámol ki a csomagtartóból, valahogy nem jön össze. Tini leánygyermek álló egy vihogás, tekintély, hová vesztél? Nóra, még mindig a lakásban, telefonon hosszasan búcsúzik az édes mamától, pedig a motor már jár, és Béla a plafonon, jó, hogy nincs kéznél egy vérnyomásmérő. Végre gurul a kocsi, mennek vagy három sarkot, egyszerre a szokásos asszonyi kétségek: „Jaj, az ajtót biztosan nyitva felejtettem, fordulj vissza, Béci, Ági ne vihogj, mert kapsz egy nyomós érvet, visszakézből.” Némi vita, majd győz a pánik, index, manőver, alig az indulás után újra a ház előtt, Kedvesszomszéd repes az örömtől: „Mi van, kedves szomszéd, már meg is jöttek, mondja, mi újság a nagyvilágban?”

A lakásajtó persze teljességgel zárva, újabb rajt, nekirugaszkodnak másodjára is. A célban sátorhelykeresés, nagy műgonddal, sajnos, ahol jó lenne, ott már fölverték a sajátjukat mások. „Akár el se indultunk volna, mit csinálsz, Béla, nem látod az összes ajtó arra van tájolva, miből gondolod, hogy mindenki más marha?”

Estére aztán áll a vár, tájolás megrögzötten egyéni. Az otthon felejtett dolgok vidám lajstromozása. „Nem megmondtam, hogy megmondtam?!” Hideg vacsora, kis túra a környéken: „Békén hagynál végre, Béla? Nincs az a kilátás, én oda föl nem mászom!”

Takarodó. Villany híján villanyoltás sincs, de vannak szúnyogok és van diszkó. „Béla, ez volt az utolsó eset, hogy ilyen helyre jöttünk, és ne állítsd nekem, hogy a kemping meg a Hilton között már egyetlen más lehetőség nincsen, és ha még egyszer azt mondod, hogy özvegyre akarom magam beszélni, már holnap ülök a kocsiba, jó, tudom, a T betűt is Pesten, felejtettük, akkor is menekülök!”

A vitában a hidegfront a döntőbíró, érkezik, szélviharral, öt perccel az álom nyomában. Ébredés, harc az elemekkel. A sátor csodával határos módon megússza, állva marad. Másnap a hosszú távú előrejelzés tartós nyári téllel kecsegtet, családi tanács, gyermekszavazat nem érvényes, sátor fölszedve.

Otthon Kedvesszomszéd a kapuban, vajh honnan, kitől kapta érkezésükről a drótot, s már nyomja is: „Ne lógassa az orrát, Nórika drága, rólam vegyen példát, miközben odavoltak, megszökött a feleségem, ráadásul a zacskóstej is összement, nézze, épp most viszem vissza a közértbe.”

És már a jelenben. Béla főnök kisnyugdíjas, őszen-csöndesen, Nóra egy várólistára kerülés várólistáján, ezért kívül a komfortzónáján, amúgy köszöni, jól van. Trabi helyett húszéves Ford Fiesta, a sátor a Jófogáson nemrég eladva. Ági már két sikeres válás után, harmadszor is boldog családban él, és nagymama maholnap. Kedvesszomszédot újabban a mesterséges intelligencia és a jövőkutatás izgatja. Nem is sejti, hogy hajdan elkóborolt neje a napokban visszaszökik majd hozzá…