Köznapi dolgok igézete

Szavakon túl – ez a rádióbeszélgetések sorozatcíme, én jobbára a YouTube-on nézem, keresem, mert szeretem őket. Ezúttal Molnár Piroska a vendége a házigazda Kadarkai Endrének. Kadarkai kérdései a szokott elegánsak, figyelme végtelen, kíváncsisága, érdeklődése valódi. Okos, empatikus, pózmentes, mint mindig. A Vendég pedig, hiszen ismerjük, maga a varázslat. Élmény most is, túlzás nélkül. Bölcs derű, közvetlenség, válaszol, sztorizik, el-elkalandozva térben és időben, mosoly az arcán, nevet is olykor. Láthatólag jól érzi magát, csoda-e, ha én, a hallgató-néző is így vagyok vele? Hallgatnám-nézném bármeddig. Sajnálom is, amikor érzékelhetően közeledik beszélgetésük vége. Külön ajándék: a művésznő kérésre verset olvas, ő választ költőt, címet. Benjámin László: Köznapi dolgok igézete. Ismerem, jóideje. Izgatott és hálás is vagyok a választásáért, oly nagyon beleillik ebbe az én blogomba. … „minden ámulásom az életen csügg, nem az elmúláson.” És: „ne menjek úgy, hogy lelkemmel haragban.” Hallgatom megbabonázva, egyszeri, utánozhatatlan.

Ide idézem most:

Benjámin László

KÖZNAPI DOLGOK IGÉZETE


Még azt se mondtam el, milyen csodás
nagy éjszakán az ezüst zuhogás,
a hangtalan föld határaira
lezúduló csillag-Niagara.

Még sose mondtam el a színeket,
szürkébe foglalt hétszín íveket,
fehér havat a zöld fenyőgallyon,
piros kendőt a fekete hajon.

Még sohase soroltam el az ízek
mindegyikét; húzó fanyart az ínynek;
maró sósat; viasz-sejtekbe szűrt
viráglevet; hánytató keserűt.

Nem mondtam el az évszakok futását,
hogy mily kápráztató a zuzmarás ág,
jázminvirág a tavaszt illatozza
és napernyőjét kinyitja a bodza.

Nem mondtam el megannyi búját-mézét
az életnek, mit kuporgat öt érzék
s a szív mélyében születő zenét –
a köznapi dolgok igézetét.

Köznapok – csupa izgató magánügy:
Holdfény, kenyérharc, becsület, madárfütty,
vihar bőgése – minden ámulásom
az életen csügg, nem az elmuláson.

Ki a világgal váltam vala eggyé,
kívánkozom – s nem engednek közüggyé
önvádak, fagypontig süllyedt viták,
szidalmak, s görcsös ars poeticák.

Hogy osztanám a földnek és egeknek
sok apró kincseit az embereknek…
Minden élet: szolgálat. Ez becses még –
törvényem, sorsommal kötött egyezség.

Mert fogtam én a siker pilleszárnyát,
s nem boldogabb, csak lettem tőle gyávább,
s maszattá rondult ujjamon a hímpor.
Mind kínná torzul, ami nem lett kínból.

Adj, élet, munkás férfikort, öregkort,
s erőt, annyit: Ha mennem illik egykor,
még síremlékem is magam faragjam!
S ne menjek úgy, hogy lelkemmel haragban.