Idézendő idézetek Aranytól Szörényiig
Ma kaptam az alábbi e-mailt. Tipográfusbarátom, Kiss János követte el, művének műfaja, ahogyan ő maga elkeresztelte: lírai kesergő. Kedves, szellemes, itt-ott csipkelődő, mosolyt keltő. Csupa szellem, csupa szeretet. Látszólag rólam szól, nekem küldte, de a címzett valójában, a blog, a blogunk. Ide kívánkozik hát, itt a helye. Köszönöm, köszönjük, Jancsi
Kapitány, Kapitányom!
„Hová lettél, hová levél?”
Mi ez a lazaság? Miért van, hogy egyre ritkulnak a ‘kisencis’ blogbejegyzések? Mi lehet az oka annak, hogy lassan már csak havi, három-négy szösszenettel próbálsz letudni bennünket, amikor – a szó valós értelmében – naprakész bloggerhez szoktunk? Morzsákat szórsz nekünk, pedig a trakták ideje vagyon.
Éhezünk a szép, a jó szóra. Ez a sirámunk. A kondiddal van gond? El- vagy belefáradni csak egy élet végén szabad, nem így, év végén. Ami még csak nem is szökőév volt! És a te korodban meg még…
Münz András hajlottkori költészetének igazi ízére még csak most kezdenek rákapni a gourmand fanjaid. A vegetáriánusok, a vegánok, az ilyen-olyan műfajokra/műalkotásokra zsigerileg érzékeny álmodók/álmodozók, meg a már lassan kisebbségben lévő, teljességgel normálisak, akiknek elég sok mindent bevesz a korgó gyomruk – egy bizonyos nívó felett.
Az élményért mindent!
„Kábít, csábít vonzó, édes álom,
Ízlelj, álmodj földöntúli álmot!”
Szóval, ha az árak sem csökkennek, a Duna sem apad – figyeled, milyen aktuális vagyok: ár és víz, árvíz! –, akkor miért éppen te fogod vissza magad? Talán, a gördülősztrájkkal operáló Múzsák Céhe lenne benne a ludas? Az egykoron a Kis Svábhegy, majd a Széchenyi- és a budaörsi Csíki-hegyek felett, vagy mostanság a Velence-tavi partvidék környékén ihletően buja táncot lejtő múzsáid együtt, meg külön-külön mindegyik?
„Gyere, csókolj meg szaporán, tubicám…!”
Na, azok a múzsás csókok, az aztán se ár, se víz! Inkább tűz és víz.
„A múzsa csókja az izzó szerelem,
a múzsa csókja a kínszenvedés.
A múzsa csókját már el nem feledem,
a múzsa csókja a szívemben él”
De én nem hinném, hogy a nevezett Céh lenne a ludas a dologban, ez itt kérem nem HOLLYWOOD, ahol varázsütésre hangjukat vesztik a dalnokok, aktorok piktorok, rétorok… Magyarországon, napjainkban, egy íróembernél csak a gyerekáldást ihlető CSOK – nem az áldást hozó csók! – okozhat váratlan elnémulást. Már a nem épp ‘potens’ fiatalabb évjáratú szerzőknél. Na de, a 70 pluszosoknál, ugye, az „Oh lelkem ifjúsága” sűrű ködébe veszőknél ez nem lehet opció…
Mester, Mesterem!
Legyél megint a régi! Legyél újra a gyors léptű, a lobogó hajú, az a napi sokflekkes. Szedd mélyen a levegőt – ha egyszer tó partján élsz! Szedd a lábad szaporán – ha egyszer kutyás vagy! És szedd össze magad, ha esetleg szétestél, mint egy mono-szedés a regál és a nyomóprés között, mert mi, a régóta lelkes követőid (mit tudom én hányan) kicsit becsapva érezzük magunkat az utóbbi időben. Ezért, ha az agárdi Münz András Fan Club-nál lehetnék valamilyen tótumfaktum, én biz’ kiadnék egy új, 2024-es jelszót: Munkát, kenyeret, még több kötetet!
Amigo, Mi amigo!
A kívánságlistánk rövid: himnuszokra és szózatokra, elbeszélésekre és novellákra, glosszákra és tárcákra, publicisztikákra és krokikra, interjúkra és riportokra meg egyszerű hírekre (a mínuszosokra is) kiéhezetten várjuk dalodat, blogodat…!
Breaking news!
Jé, most látom, hogy sűrű szárnycsapásokkal egy angyal szállt fel a Vidovszky utcából. (Kisfiúhoz érkezett, férfiútól távozott…) Lehet, hogy mégsem hiába írtam itt összevissza mindenfélét?
Kiktől, mely művekből valók az idézetek? Csak a kedvedért, Andris, mert említetted, hogy a lantpengetők világában nem mindig ismered ki magad:
Arany János – Letészem a lantot
A. L. Webber – Az operaház fantomja
Huszka Jenő – Lili bárónő
Szörényi Levente – A múzsa csókja
Remélem, elolvasod, meghallgatod őket – az űzött vad sebességével! –, ha már ily szépen lábjegyzetet írtam neked a fenti lírai kesergőhöz.
Nos, Jancsi, megfogadtam, kikerestem, elolvastam, meghallgattam őket. Íme:
Letészem a lantot:
A múzsa csókja:
És még a múzsák is táncra perdültek örömükben:
