Az orgonaépítő

Ma hetven éve, 1953. július 25-én hunyt el Geyer József, a magyar orgonatudomány megalapítója,a hegedűművész, Geyer Stefi bátyja. (Húga Hubay-tanítvány volt, az idők soránvilághírre tett szert.) József Budapesten született (1887. április 19-én jött világra), apja orvos volt. Később fővárosi középiskola diákja lett, majd Vácott végezte el a teológiát, 1910-ben szentelték pappá. Több településen szolgált. Még teológusként teljes szabadidejében az orgonaépítést tanulmányozta, emellett zenei tanulmányokat is folytatott. A gyümölcs hamar beérett: 1909-ben már részt vett a Nemzetközi Zenetársaság bécsi kongresszusán. Barátra talált Albert Schweitzerben. 1917-ben irányításával megalakult a Magyar Országos Organológiai Társaság, mely a hazai orgonaművészet fejlesztését tűzte ki céljául. Ő maga1920-tól tizenöt esztendőn át tanított a Zeneművészeti Főiskolán, és a Zeneakadémián önálló tantárgyként bevezette az orgonaismeret tant.

1930-ba fölmentették lelkipásztori szolgálata alól, és kinevezték a főegyházmegye orgonaépítészének. Tervei alapján épült meg 1928-30-ban a szegedi Dóm ötmanuálos és 1930-31-ben a csíksomlyói kegytemplom hárommanuálos, 2842 sípos orgonája.

Geyer József külföldre száznál is több orgonát tervezett. Teremtményei máig élnek, szólnak.

A szegedi dóm orgonája.
Megépülésekor a harmadik legnagyobb templomi orgona Európában
A csíksomlyói kegytemplom orgonája