Fenti címmel jelent meg ez a tárcám a Meglepetésben.Most utólag, megkésve illesztem be ide, a bejegyzéseim közé. Így már nem hiányzik. (De vajon hiányozna? Remélem, igen.) Szóval, jobb későn, mint soha. Írásom szereplői, Klári és János is ezt gondolhatták. Meg még azt: ezerszer jobb lett volna előbb, fiatalon, szabadon, szerelmesen.
Nyár volt, surrogtak a kerekek az aszfalton. Emlékszik, hogyne emlékezne. Nyomták a pedált, tempósan, mindketten. A lány egyszer csak elévágott, visszanézett, nevetett. „Legyőzlek!” – ezt látta az arcán.
– …És akkor –félpercre, percre, – azt hittem, legyőztelek.
Az asszony szeme az övét kereste. Azt akarja tudni, emlékszem-e, gondolta a férfi. Teljesen nyilvánvaló, erre kíváncsi. Várja. Elvárja. Hiszen, alig csak negyven év telt el azóta. Szeretné, ha emlékeznék arra a kirándulásra. Ezért fogott ebbe a történetbe.
– A bányatóhoz mentünk… vagy csak a szőlőbe…? – szólalt meg végül.
– Egy csudát! A tisztásunkra. A kiserdőbe. Azt hittem, emlékszel.
„Azt hittem” – mondta, de nyilvánvaló volt, hogy ezt gondolja: „Azt reméltem”.
Emlékezett, nagyon is jól emlékezett a férfi. Mindennél többet jelentett neki ez a lány. Az az akkori lány. Ez a mai asszony.
– Hát persze, a kiserdőbe. Hoztál is magaddal valami plédet.
– Vittem…
Igen – idézte föl magában újra –, elhúzott mellettem a biciklijén. Ám aztán én is felpörgettem a tempót. Csak nem hagyom magam legyőzni! Egy lánytól!
– Visszaelőztél. – Némi szemrehányás érződött az asszony hangjában.
– Vissza.
– Már akkor sem tudtál veszíteni.
– Akkor nem. Csak később. Erre meg neked illenék emlékezni, Klári.
Az asszony elfordította a fejét. Emlékezett, persze hogy emlékezett. A döntésére. A választására. Arra, hogy esztendőre máshoz kötötte az életét. Igaz, lehetett volna határozottabb ez az ember. Mutathatta volna egyértelműbben, mit érez. Mindegy. Bánta már, hogy előhozakodott ezzel a biciklis kirándulással. Pedig mennyire örültek egymásnak, amikor délután, itt a klinikán egymásba botlottak. Negyven év után. Éppen itt. Ő már régóta Pesten él, a Jánost meg ide utalták be kivizsgálásra. Hihetetlen, hogy így találkoztak. A sors akarta, nem vitás.
A társalgórészben, tévézés közben látták meg egymást. Rajta köntös volt a hálóinge fölött, János sötétkék melegítőben. „Milyen férfias, sportos még ma is! Bele tudnék szeretni újra.” – nézte az asszony, és áldotta a szerencséjét, hogy elment a fodrászhoz, mielőtt szerdán befeküdt volna erre a kis műtétre, amely már a Covid előtt esedékes lett volna. Milyen jó, hogy kényszerűen mostanra maradt!
Azonnal félreültek egy távoli folyosóra. Beszéltek, vég nélkül beszéltek. Volt miről. A negyven év! Család, itt is, ott is. Gyerekek, unokák, egyiküknél a következő éppen most készülődik a világra. Munka. Siker, kudarc. Egészség. Szülők, a szüleik, egyikük sem él már. Tanárok. Élők és holtak. Barátok. Alig néhányan maradtak otthon, hasonlóan a férfihoz, a szülővárosukban. Igen, a városka, a hegyek óvó-ölelő karjában! Utcák, házak, szerelmük kulisszái.
Az asszony fejében mindvégig ott járt, szívében ott élt az a kirándulás. A pléddel, a kerékpárokkal. Szóba hozta. Nem kellett volna.
Most menteni próbálta hát, ami menthető.
– Szóval rám vertél vagy ötven métert, mire az kiserdőhöz értünk…
A férfi nem érzett büszkeséget.
– …leheveredtünk a plédre. Megcsókoltál…
A másik az órájára pillantott.
– Be kell vennem a gyógyszerem, Klári. Holnap reggel kezdődik a tánc. A vizsgálatok…
– Hogy megkereslek, János… annyiszor gondoltam rá.
A férfi csak nézte. Egyetlen szó nélkül.
– Jártál azóta ott…? A kiserdőben…
– Többé soha. Amúgy, éppen most, vágják is azokat a fákat. A gázárak…
– Ma már nem azt a blúzt venném föl…
– Miféle blúzt? Nem értem.
– Szóval, akkor én még féltem tetőled. Helyesebben magamtól. Vagyis mindkettőnktől.
– Hogy jön ide a blúz?
– Hát úgy, hogy hátul gombolódott. És direkt azt vettem föl. Ma már másképp csinálnám.
– Én pedig másképp szeretnélek. Hogy megtartsalak… A kórteremig… elkísérhetlek?
Sokáig nem jött álom a szemükre. Az asszony azokra a fákra gondolt, arra, hogy kivágják őket. A férfi meg az asszony hálóingére. Vajon van-e, s ha igen, milyen lehet a gombolása?