Egy koncertterem, egy zongora, egy nő, egy férfi. És sok nő, sok férfi, publikum. Négy kéz, húsz ujj, boszorkányosak. Áhítat, húszpercnyi. Taps, hatalmas, Ölelés, meghajlás a végén. Köszönet a művészeknek, köszönet a művészektől.
Franz Schubertnek, szegénynek nem adatott sok jó az életében. Rövid, mindössze 31 évet számláló életében. Azóta persze játsszák, hallgatják, tapsolják hallgatjuk, tapsoljuk szüntelen…
Mint most is, 2016. december 16-án, itt is, a Fazoli Concert Halll-ban ezúttal Fantasie in F minor D940 op. 103 művét-remekét, az élő legenda zongoraművész Maria João Pires és egyik briliáns tanítványa, Julien Brocal ihletett, bravúros előadásában. Játszanak együtt, egymásra figyelve, csodás szimbiózusban, harmóniában. Varázslat.
2025-öt írunk ma, a 23. napját januárnak. Fegyverek dörögnek, lőtávolon belül, bombariadók voltak kétszáznál is több iskolánkban. Halálra rémült gyerekeikért halálra rémült szülők rohantak lélekszakadva.
Schubert szépséges Fantáziáját választották annak idején az alkotók a Napfény íze című emlékezetes filmünk kísérőzenéjéül. Családtörténetet láthattunk, sötét időkből.
Sötét idők. Újra jönnek? Bombafenyegetés miatt bezárt koncerttermekkel? Rommá lőtt életekkel? Elnémult Schubert Fantáziával?