– Doktornő, mi a panasza?
– Ma már semmi. Végül, ha nehezen is, felavattak, igaz, húsz évvel később, mint ahogy 1879-ben Zürichben az orvosi diplomámat megkaptam.
– Diszkriminálták?
– Meglehetősen. Idehaza.
– De miért?
– Mert nőnek születtem.
– Nem értem.
– Én meg azt nem értem, hogy nem érti.
– Ma már bárki emberlánya lehet doktornő Magyarországon. Példának okáért az én háziorvosom is nő. És kitűnő szakember.
– Na látja, ennyi év után is létezik még előítélet. Magában is.
– Tiltakozom, kellő tisztelettel.
– Tiltakozhat. Mit is mondott az előbb a háziorvosáról? Hogy kitűnő szakember. Értsd: nő, de kitűnő szakember.
– Most, hogy mondja… Restellem, elnézését kérem.
– Megkapja, barátom. De ha már itt tartunk, és nem zsenánt magának, megvizsgálom. Sóhajtson!
– Készséggel. Főként, mert van miért. Újabban ugyanis divatba jött nálunk, a távgyógyítás.
– Távgyógyítás?
– Igen, leginkább csak telefonon léphetünk kapcsolatba a háziorvosunkkal…
Képzeletbeli interjúalanyom a legeleső magyar orvosnő, doktor Hugonnai Vilma épp ma száz esztendeje, 1922. március 25-én távozott az élők sorából.
