Kedves Éva! Helyesebben: Kedves ismeretlen Éva!
Ezúton tudatom Önnel (Veled) a jó (rossz) hírt, hogy itt tartom a kezemben Rosamunde Pilcher Nyáridő című könyvét (fordította: Környei Tibor).
Ez egyben az Ön egykori könyve is (a Te egykori könyved), melyet kevés híján 24 éve kapott (kaptál). Hogy kitől, az a beleírt két sorból nem derül ki: Évának! 1998. Karácsonyra.
Az illető könyvet egy utcai használtkönyv-árusnál vásároltam 300 értékálló forintért Fehérváron, a múlt hét valamelyik keddjén.
Nos, Ön (Te) vélhetőleg (remélhetőleg) emlékszik még (emlékszel még) az egykori ajándékozóra, aki – legyen férfi (vagy nő), férj (szerető, haver, rokon, közeli, távoli), barátnő (szeretett, utált, eltűrt, értékelt, lesajnált, hol ez, hol az). Név szerint Endre (Bandi), Vilmos (Vili) Róbert (Nyuszi), Attila (Ati, édesem), vagy Klára (Hugi), Auguszta (Guszti), Szandra (az a Kígyó!), Elvira néni (Elvirula – szigorúan házi használatra).
Végül is bárki lehetett az illető, és korához képest remélhetőleg kiváló egészségnek örvend, emellett megőrizte jó (vagy csak lassacskán hanyatló) emlékezetében a régi közös napsugaras (felhős) éveket, Önt (Téged), és gyakorta (de legalább szökőévenként) jó szívvel gondol a valaha volt Évára, akár változatlan (már csak pislákoló) szerelemmel, akár időtálló (némileg megkopott) barátsággal. Emlékszik tűélesen mindenre (de az Éva névre mindenképpen).
No, mindegy, 24 év alatt annyi minden történhet (nem történhet) mindegyikünkkel, Voltaképpen nem is tudom, miért írtam meg ezt a levelet, hacsak azért nem, hogy megnyugtassam (megnyugtassalak): jó kezekbe került egykori könyve (könyved), melytől kényszerű és méltányolható okból, vagy éppen hűtlenségből szabadultál meg, nem kizárt, hogy egy másik, emberi HŰTLENSÉG) egyenes folyományaként, és ki tudja, milyen kerülőkkel, épp nálam landolt. Tegyük hozzá, könyvsorsrontás nélkül, kitűnő állapotban.
Köszönet érte,
András (Münzi)