Lollo örök

Kedves Lollo, megrendülten gratulálok. És szívből, természetesen. Van miért. Kilencvenöt év! Ennyi idő telt el azóta, hogy 1927. július 4-én megláttad a napvilágot. Utóbb kiderült: ugyancsak nagy nap volt ez az emberiség, főként a mozirajongó ezermilliók életében. Egyikük voltam-vagyok, bár…

Száz gyönyörök

190 éve, 1832. július elsején indult útjára Pesten az első omnibusz. Hogy is volt ez akkortájt és még utána sokáig? Szépapáink, szépanyáink… hát persze, hogy szerelmeskedtek ők is. Máskülönben hogyan léteznénk mi most? Szóval: Rügyeztek a fák, te ideadtad a…

Nevek és nemek

Noha nem kerek, évforduló mégis. Figyelmet érdemel. Immár 82 éve, hogy1940. június 19-én jelent meg a Brenda Starr címet viselő képregénysorozat. Chicagóban született, de messze nem elsőként ebben a műfajban. Abban viszont vitathatatlanul az első képregény sorozat volt, hogy egy…

Elbácsisodásom

Két ízben is lebácsiztak engem tegnap Budapesten, gyors egymásutánban, a város két pontján, két különböző fiatal teremtés, egymásról persze mit sem tudva. Nem esett jól, noha mindketten segítőkészen, a tisztelet hangján szóltak hozzám. Fájt, akkor is. Eddig sem volt kétségem…

Vakulástól látásig

Korán ébredek. Nagyon korán. Akárcsak tegnap, a műtét előtt. Mostantól így lesz már? Nem örülnék neki, de elfogadnám. Tehetnék mást? Új időszámítás, meglehet, tegnap reggel óta. Ágyszomszédom, Gábor, javában alszik még. Kötés az ő szemén is. Hasán fekszik, ez a…

Somewhere Over the Rainbow…

Száz éve, 1922. június 10-én jött világra Judy Garland amerikai filmsztár, énekes. Szárnyalt magasban, majd megjárta a poklokat is. Minesotába, angol-ír-skót gyökerű baptista családba érkezett, a Frances Ethel nevet kapta a keresztségben. Gyerekszínészként több darabban játszott színpadon, s már akkor…

Tarzan a miénk

A miénk volna valóban? Meggyőződésem, igen. Nekem kétszeresen is az… Johnny Weissmüller. Pontosan kilencvenöt éve annak, hogy 1927. június 5-én 100 yardos és 200 yardos gyorsúszásban is világcsúcs-idővel ütött célba egy versenyen. Törökszentmiklóson találkoztunk először, az ottani moziban (Dózsa mozgó).…

Interjú a Louvre-ban

– Csókolom a kezét! Hogy van? – Csak csókolná. De sajnos nem tudja. Pedig milyen jó volna… – Higgye el, nekem is… De sajnos itt él ebben a szűk keretben, amely még ha mégoly szép is, mégiscsak egyfajta kaloda. –…

Borúra derű

Íme, két kutatás, amelyek a napokban jobb kedvre derítettek. (Épp ideje volt, tekintettel a vágtató inflációnkra). Az egyik a fúziós energiával kapcsolatos, a másik a szerelemmel. Kezdem az elsővel. A hazai sajtó is megírta: a svájci EFPL műszaki egyetem plazmaközpontjának…

Ha minden jól megy

A szokásos módon indul a nap. Ébredés, búcsú az ágytól, reggeli, előtte-utána a szokott gyógyszereim, majd hám és póráz Millára, séta. Éjszaka esett, a nap késlekedik. Tíz perc talán, vagy még annyi sem, amikor megszólít minket egy ismeretlen férfi. Hatvan…

Meg vagyunk mentve?

Nem nőnek a fák az égig – figyelmeztet minket a mondás, nyilvánvalóan nem a valóságos, erdőlakó fákra célozva. Amúgy persze ők sem nőnek az égig. Tudjuk, tapasztaljuk ezt időtlen idők óta. De vajon milyen messze lehetnek mögöttünk ezek az időtlen…

Ezeregyedszer

Ezerszer láttam már. Ezerszer hallgattam. Egy videó. A Videó. Stúdió, félhomály, mozivászon a háttérben: tengerparti képek, fiatal atléták futnak, többen, sokan, mezítláb valamennyien, fehér mezben. Előtérben zongora. Fiatal férfi, nagy, fekete sörénnyel. Játszik a hangszeren, cigaretta, megszívja időként, kék füst…

Milla álma

Alig néhány perc volt már csak éjfélig tegnap, lefekvéshez készülődtem. Szokás szerint ilyentájt kerülök ágyba, ez az életritmusom. Csönd telepedett a házra, csönd a kertre, aludt mindenki, kívül-belül. Így képzeltem.A semmiből jött az az ugatás. Milla kutyám hangja, összetéveszthetetlen. Meg…

Csak élethűen!

Napról napra olvasok újabb és újabb technikai csodákról, szüntelen ámuldozom (olykor megriadok), mennyi a változás és mekkora a fejlődés. Csak győzzem követni.Nem győzöm.Itt van mindjárt ez a ma megismert új japán humanoid robot, amely szakasztott olyan, akár egy valóságos gyerek,…

Titokzokni

– Titokzokni – mondja Balázs tegnap, köszönés helyett a telefonban. Balázs a barátom, sűrűn hívjuk egymást.– Mi történt? – kérdem, némileg zavarban.– Titokzoknit hord – világosít föl Balázs, de meg is nyugtat mindjárt: – Aranyos, ezzel együtt. Balázsról tudni kell,…